2020. október 23. péntek Gyöngyi

Sok magyarnak ez a legnagyobb értéke, mégsem vigyáz rá eléggé

  • Pénzcentrum.hu
  • 2014. április 2. szerda 05:32

Magyarországon közismerten az ingatlan számít az egyik legfontosabb befektetési formának. A házak, lakások általában a családok legértékesebb vagyontárgyát jelentik, generációk számára - de persze nem csak ezért nagyon fontos az, hogy jól válasszunk lakásbiztosítást. A Pénzcentrum.hu most ehhez ad 10 tippet.


A kezdő lépések: határozzuk meg az ingatlan értékét
Lakásbiztosítás választásánál fontos szempont, hogy a megkötött szerződés az adott ingatlan és ingóság értékének, valamint biztosítási kockázatainak megfelelő védelmet nyújtson, hogy kár esetén a kártérítés összege fedezze a helyreállítást, az újra beszerzést. Ehhez elengedhetetlen, hogy szerződéskötéskor pontosan meghatározzuk a biztosítani kívánt vagyontárgyak értékét.

Döntés előtt érdemes összehasonlítani a különböző biztosítók termékeit és szolgáltatásait, hiszen ma már rengeteg újszerű szolgáltatás megjelent a lakásbiztosítási piacon, amit egyes konstrukciók tartalmaznak, mások viszont nem.

Az újjáépítési érték is számít
Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy pontosan milyen értékkel kell számolni a biztosítások kötésénél. Ingatlanok esetében sokan a ház/lakás piaci értékével számolnak, pedig sokkal inkább az újjáépítési érték az, ami számít. Egy nagyobb kár esetén ugyanis a piaci érték nem irányadó, a biztosítónak azt az összeget kell térítenie, amelyből az adott ingatlan újra felépíthető. Hasonló a helyzet az ingóságok esetében is, ahol a biztosításnak szintén a pótlás költségét kell fedeznie. Bútoraink, ruháink értéke meg sem közelíti azt az összeget, amit például egy lakástűz miatt szükségessé váló pótlás jelent, hiszen ilyen esetben nem használt bútort és ruhát vennénk, hanem újat.

Találj olcsóbbat
A legolcsóbb ajánlatoknál is lehet kedvezőbbet találni, ha közvetlenül a biztosítótársasággal szerződünk, de kifejezetten internetes biztosítások nem csak olcsóbbak lehetnek, hanem kényelmesebb és gyorsabb ügyintézést is kínálnak.

Drágább megoldás, ha valaki levelezni szeret a biztosítójával, ügyeit ügyfélszolgálaton keresztül, személyesen intézi, majd sárga csekken havonta fizet. A költségek már azzal csökkenthetőek, ha nem havi, hanem negyedéves vagy éves díjat fizetünk. A díjak tovább csökkenthetők, ha vállaljuk, hogy mindent az interneten keresztül intézünk és a díjat bankkártyával, esetleg csoportos beszedési megbízással egyenlítjük ki. Díjcsökkenést jelenthet az is, ha egy bizonyos összeghatár alatt (önrész) hajlandóak vagyunk mi magunk állni az esetleges károkat.

...de ne feledd: az alacsony ár nem minden
Figyeljünk arra is, hogy az egyes biztosítók ajánlatait ne kizárólag az ár alapján hasonlítsuk össze. Fontos figyelembe venni a kárrendezés módját és gyorsaságát. Van olyan biztosító, akinek van olyan kárrendezési telefonos alkalmazása, ami segíti a kárbejelentést és a kifizetés folyamatát. Vannak biztosítók, ahol a bejelentést követően a kárszakértő 1 munkanapon belül felveszi a kapcsolatot az ügyfelekkel, és várhatóan 2-3 napon belül felméri a károkat. A kárbejelentéseket a biztosítók legtöbbje az interneten a weblapjukon, és a telefonos ügyfélszolgálatukon fogadja.

Az alapfedezet csak az egyik fontos dolog
Az ingatlanokra és ingóságokra (háztartási gépek, műszaki cikkek, elektronikai eszközök) vonatkozó vagyonbiztosításokat általában tűz és elemi károk (ilyen a villámcsapás, a vihar, az árvíz és a földrengés, továbbá a jégverés és a robbanás is), üvegtörés, csőtörés, betörés, lopás esetére lehet kötni. Ezeket az úgynevezett alapfedezeteket ki is egészíthetjük a különböző sajátos igények, káresemények elleni védekezéssel is.


Figyeljünk az alulbiztosítottságra
Az alulbiztosítottság egyik oka az infláció feletti vagyongyarapodás értékkövetésének a hiánya. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a lakástulajdonosok "nem tartják karban" biztosításukat, emiatt az esetleges vagyongyarapodást, az időközben felmerülő biztosítási igényeket nem fedi le a biztosítási szerződésük. Pedig a vagyonban bekövetkező változásokat a biztosító csak az ügyfél tájékoztatása alapján követheti, a biztosítás karbantartásáról az ügyfélnek kell gondoskodnia, saját biztonsága érdekében. Tipikus eset, ha a tulajdonos hozzáépíttet az ingatlanához, előtetőt húz fel, vagy speciális üvegre cserélteti le nyílászáróit, és ez a vagyongyarapodás nem kerül be a biztosításba.

Legyünk tekintettel a speciális igényekre
A speciális igényeket kielégítő biztosítások természetesen többe kerülnek (magasabb a havidíjuk), viszont mindenki maga döntheti el, fenyegeti-e például lakóhelyét valamilyen egyéb veszély az alapfedezetekbe foglaltakon kívül. A kiegészítő biztosítások közül megemlíthetjük a különleges üvegezések, vagy a kerti bútorok biztosítását, de akár a felelősségbiztosítást, balesetbiztosítást is.

Emellett azt is érdemes végiggondolni, hogy az adott élethelyzetünkben mi nyújthatja a legnagyobb segítséget. Bár a legtöbb biztosító társaság kínál assistance szolgáltatásokat, az azonos név ellenére hatalmas eltérés lehet a szolgáltatásban.

Tájékozódjunk alaposan, és figyeljünk az extrákra is

Alaposan tájékozódni kell a lehetőségekről, ajánlatos összehasonlítani a különböző biztosítók termékeit, hiszen nem biztos, hogy minden biztosítás tartalmazza a számunkra egyébként fontos elemeket.

Vannak, akik tűzoltásra, mentésre, rom- és törmelékeltakarításra, de még a kárenyhítés költségeire is kötnek lakásbiztosítást. Sőt, köthető biztosítás a tűzben vagy árvízben elveszett, megsemmisült személyi okmányok pótlására, zárcsere költségeire és akár - bizonyos összeghatárig - a készpénzre is. Fontos eleme lehet a lakásbiztosításoknak a kiegészítő felelősségbiztosítás és a balesetbiztosítás is.

Ma már megjelentek a piacon újabb, korszerűbb konstrukciók, amik olyan újdonságokat tartalmaznak, mint például a napkollektorokban, napelemekben, hőszivattyúkban és szélturbinákban keletkezett károkra nyújtott fedezet, hiszen az alternatív energiaforrást felhasználó berendezkedések egyre népszerűbbé válnak napjainkban. Napvilágot láttak továbbá olyan biztosítási konstrukciók is, amelyek nem csak lakáson belül, de a lakás körül, a kertben és az udvaron is védelmet biztosítanak, így térítést nyújtanak többek között a kerti bútorokban, kerti gyerekjátékokban, kutyaházban, kerti világításban, a kültéri medencék, kerti tavak gépészeti berendezéseiben keletkezett károkra, de még a saját fogyasztásra termesztett növények, vagy tartott házi állatok elpusztulása esetén is térítenek.

Ráadásul bizonyos csomagok már igazán extra szolgáltatásokat is tartalmaznak. Ilyen lehet például az, ha nem tudunk bejutni a lakásunkba, mert a kulcs beletörik a zárba, a biztosító szakembert küld. Ha valamilyen káresemény miatt kénytelenek vagyunk magára hagyni házi kedvencünket, akkor kifizeti annak gondozási költségét.

A komplex védelem sem lehetetlen
Ma már lehetőség van olyan összkockázati (all-risks) lakásbiztosítást kötni, ahol a "fapados" lakásbiztosításokkal ellentétben nem kell eligazodnunk a kizárások (azaz a nem térülő események) sorában, hanem egy viszonylag rövid listában megtaláljuk azon káreseteket amelyekre e szerződések nem vonatkoznak.

Ne feledkezzünk meg a 30 napos határidőről
Ha már rendelkezünk lakásbiztosítással, de más szolgáltatónál kedvezőbb feltételekkel tudnánk új lakásbiztosítást kötni, a régi lakásbiztosítást a biztosítási évfordulót megelőzően legalább 30 nappal korábban fel kell mondanunk, az újat pedig az évfordulótól érdemes megkötni.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Durvul a járványhelyzet: sorra mondják le a karácsonyi vásárokat is
Megkerestük az fővárosi és a vidéki önkormányzatokat, hogy megtudjuk, a koronavírus dacára megtartják-e a karácsonyi szabadtéri rendezvényeiket.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.22-10.28
Országos

Lidl

10.22-10.28
Országos

Auchan

10.22-10.28
Országos

Tesco

10.22-10.28
Országos

Praktiker

10.15-10.26
Országos

  Ajánlatunk

Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó