2020. április 6. hétfő Vilmos, Bíborka

Romániában is feltűnt a koronavírus: rendkívüli intézkedéseket vezettek be

  • MTI
  • 2020. február 27. csütörtök 11:15

Már Romániába is eljutott a koronavírus, az első fertőzött egy Gorj megyei férfi, aki egy olasz állampolgártól kapta el a betegséget.

A román egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a fiatal férfi érintkezett a nemrégiben Romániában járt, szintén fertőzött olasz állampolgárral. A férfi tünetmentes, csütörtökön Bukarestbe szállították. Családtagjai házi karanténba kerültek, és jelenleg vizsgálják az összes személyt, akikkel az elmúlt napokban érintkezett - olvasható a maszol.ro oldalon.

A kimutatott fertőzés miatt rendkívüli intézkedéseket vezettek be Gorj megye Prigorai nevű községében, ahol elsőként mutatták ki a koronavírus romániai jelenlétét. Az iskolákat is bezárták. Ion Cristinel Rujan prefektus közölte azt is, hogy házi karanténba került az összes olyan ember a községben, aki korábban érintkezett a koronavírusos férfival.

Raed Arafat belügyi államtitkár elmondta, hogy járványtani vizsgálat indult, amelynek keretében feltérképezik mindazokat, akivel a fertőzött Gorj megyei férfi kapcsolatba került az elmúlt napokban.

Tekintettel arra, hogy már két napja maga is házi karanténban van, mert kapcsolatban volt a fertőzött olasz férfival, nem is nagyon találkozhatott másokkal

- mondta Arafat.

A fertőzött férfi hét családtagjának szervezetében nem mutatták ki a koronavírus jelenlétét. Tizennégy napig mindannyian karanténban maradnak. A két hét után újra megvizsgálják őket.

Romániában a vírus olaszországi terjedése váltott ki fokozott aggodalmat, Viorel Costache egészségügyi miniszter azonban nyomatékosította, hogy nem kell pánikba esni. A Matei Bals járványügyi intézetben további 33 olyan minta ellenőrzése van folyamatban, amelyet az olaszországi beteggel érintkezésbe került román állampolgároktól vettek a hatóságok.

A bukaresti egészségügyi hatóságok szerda délutáni közlése szerint országszerte 69 embert helyeztek karanténba, 4418-at pedig otthonában szigeteltek el, miután olyan országokból tértek vissza Romániába, ahol már megjelent a koronavírus-fertőzés.

Címlapkép: Getty Images

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Lidl

04.02-04.07
Országos

Interspar

04.02-04.11
Budapest

Spar

04.02-04.11
Országos

Tesco

04.02-04.06
Budapest

Auchan

04.02-04.08
Országos

Praktiker

04.02-04.12
Országos

Aldi

04.01-04.08
Országos

Auchan

Húsvét
03.12-04.11
Országos

  Ajánlatunk