2018. szeptember 23. vasárnap Tekla

Retteghetnek a Mastercard tulajdonosok: tömegével tilthatják le a kártyáikat


Az egyik hazai pénzintézet bankkártyás csalásmegelőzési csoportjának tájékoztatása szerint egy szimpla technikai hibánál több volt a csütörtök esti rendszerleállás mögött a Mastercardnál. Sőt a jelenleg rendelkezésre álló - nem hivatalos - információink alapján biztonsági incidens történt a kártyatársaságnál - írja a HVG.

Ahogy arról csütörtök este a Pénzcentrumon is beszámoltunk, a Mastercard kártyatársaság aznap este értesítette a magyar bankokat, hogy általános rendszerhiba miatt nem működtek bizonyos betéti és hitelkártyák. Olyannyira nem, hogy ezekkel sem fizetni, sem pedig készpénzt felvenni nem lehetett. A kártyatársasága közleménye szerint azonban a fizetési rendszerben keletkezett hibát sikerült hamar elhárítaniuk, és késő estére már minden rendben volt.

Az ügy ezzel azonban úgy látszik nem ért véget, sőt. A HVG egyik kollégájának ugyanis a Raiffeisen Bank ügyfélbiztonsági vonalán elmondták: 

a csütörtök esti rendszerleállás után arról kaptak értesítést a Mastercard európai központjától, hogy visszaélés történhetett több kártya adataival

- írja a lap. A bank ügyfélbiztonsági munkatársa szerint ráadásul a probléma nem bankspecifikus, és csak náluk is elég sok kártyát érint. Éppen ezért a Raiffeisennél - és a lap szerint vélhetően más bankoknál is - most biztonsági okokból le is tiltják az érintett kártyákat. A lap megkereste az OTP-t, illetve a K&H-t is, ám ezidáig még nem kapott tőlük választ az üggyel kapcsolatban.

Frissítés: 17:25

A sajtóban megjelentekre reagálva a Mastercard megerősíti, hogy kártyabirtokosok adataival visszaélés nem történt

- írja közleményében a MasterCard. Mindezek mellett a Raiffeisen Bank sajtóosztálya arról tájékoztatott, hogy saját tapasztalatuk alapján "az ezen a héten csütörtökön történt nemzetközi Mastercard rendszerleálláshoz nem kapcsolódnak bankkártyaadat-visszaéléshez köthető esetek. Az ezzel kapcsolatos sajtóhírek félreértésen alapulhatnak. A bankkártyák használata továbbra is biztonságos."

MIT SZÓLNÁL 490 EZER FORINTHOZ?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. Íme, egy példa: kalkulátorunkban 490 ezer forintos hitelösszeget, és 36 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a CIB Bank nyújtja havi 16 075 forintos törlesztővel; de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank ajánlata sem, amely esetében 16 273 forintos havi törlesztővel kalkulálhatunk. Emellett érdemes még megemlíteni a Cetelem, a Raiffeisen Bank, az ERSTE Bank, valamint a Budapest Bank gyorskölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Iparági figyelmeztetés: rengeteg magyar család maradhat fűtés nélkül
Csak hetekre előre lehet időpontot egyeztetni a fűtésszerelőkkel.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk