8 °C Budapest

Rengetegen bukhatják a biztosítási pénzt: ezért kell elolvasni az apróbetűt

2020. december 14. 11:31

A közösségi médiában elterjedt hírek ellenére a biztosítótársaságok jellemzően kifizetik a koronavírus fertőzésben elhunytak életbiztosítását. Sőt, a járványhelyzet idején az ügyfelek szempontjából kedvezően változtatott a szerződéses feltételeken több biztosító is, állapítja meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A hazai életbiztosítási piac szinte teljes egészét lefedő tizenegy MABISZ-tag társaság kockázati életbiztosításaiban nem tartozik a kizárások közé a koronavírus fertőzés. (A kockázati életbiztosításoknál a biztosító kizárólag a biztosítási esemény - haláleset - bekövetkeztekor szolgáltat). Van olyan biztosító, amelynek a szerződési feltételei eleve nem tartalmaznak járványhelyzetre vonatkozó kizárásokat. Mások úgy értelmezik, hogy azért nem kizáró ok náluk a koronavírus, mivel nem minősül sem heveny fertőző betegségnek, sem kritikus betegségnek.

Van olyan biztosító is, amelyik külön felhívja a figyelmet arra, hogy az utóbbi években értékesített kockázati életbiztosításuk szerződéses feltételei szerint kizárt eseménynek minősülhetne a koronavírus-járvány. Ugyanakkor leszögezik: úgy döntöttek, hogy a jelen helyzetben a koronavírussal kapcsolatos biztosítási eseményekre is minden egyéni és csoportos kockázati életbiztosítás esetén szolgáltatnak. Egy másik társaság pedig úgy fogalmaz: a jelen helyzetben a koronavírussal kapcsolatos és a feltételek alapján kizárt biztosítási események esetében is igyekeznek a legnagyobb méltányossággal és körültekintéssel eljárni.

Több biztosító ráadásul még kedvezően módosított is az új szerződéseknél az egyes életbiztosítási, valamint baleset- és betegségbiztosítási termékeknél érvényes várakozási, kockázatkizárási időn.

Az egyik 30 napra csökkentette az egyébként 6 hónapos várakozási időt a COVID-19 betegséggel összefüggő, bármely okú halálszolgáltatás esetében. Egy másiknál pozitív teszttel igazolt, COVID-19 megbetegedésből eredő kórházi kezelés esetén két hétre rövidítették le a kockázatkizárási időt több konstrukciónál is. Sőt, olyan társaság is van, amelynél az életbiztosítások esetén nincs várakozási idő, s a megkötött szerződések akár az első díj befizetésének másnapjától fedezetet kínálnak.

Megjelentek új fedezetek is a járvány hatására, például egyes társaságok egy alkalommal vállalják az elvégzett COVID-19 szűrővizsgálat költségének megtérítését (15.000 Ft összegig), mások kórházi napi térítést nyújtanak, vagy a keresőképtelenség esetére szóló új táppénz fedezetet vezettek be.

Az egészségbiztosításokkal nem árt vigyázni

A MABISZ ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az egészségbiztosításokban már lehetnek lényeges eltérések az egyes társaságok termékei között, előfordulhat, hogy a szerződési feltételek nem terjednek ki a koronavírussal kapcsolatos ellátásokra. Egyes biztosítók portfóliójában megtalálhatók olyan szerződések, amelyek feltételeiben a világjárványokkal összefüggő biztosítási események kizárásra kerültek és olyanok is, amelyek alapján ilyen esetekben is szolgáltatnak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Érdemes emlékeztetni arra is, hogy amennyiben valaki COVID fertőzés miatt szorul kórházi ellátásra, akkor alapesetben az egészségügyi szabályozások miatt kizárólag állami, erre kijelölt ellátó helyeken kerülhet sor a gyógykezelésre. Természetesen a magánbiztosítások mind előtte, mind utána segítenek, illetve 24 órás orvosi információs vonalakkal is rendelkezésre állnak. Ezért ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy milyen esetekben fizet vagy nyújt szolgáltatást a szerződésünk, tájékozódjunk a pontos feltételekről a biztosítónknál.

Azért is érdemes konzultálni biztosítási szakemberekkel, mert a megkötött szerződésekben az átlagosan igényelt biztosítási védelem mértéke nem ideális, jelentős az alulbiztosítottság.

Mind élet-, mind baleset-, mind betegségbiztosítás esetén célszerű lenne növelni a biztosítási védelem szintjét, annak érdekében, hogy a társaságok hathatós segítséget tudjanak nyújtani a biztosítási esemény (haláleset, baleset, illetve betegség) bekövetkezése esetén. Pl.: egy haláleset esetén egy család általában három év alatt tudja teljes mértékben újrarendezni anyagi viszonyait, így célszerű lehet a biztosított három éves jövedelmének megfelelő, vagy annál is magasabb kockázati életbiztosítási összeget választani. Mindegyik termékkör esetében indokolt a biztosítási védelem növelése, illetve kiterjesztése, ezáltal a baleseti, betegségi, haláleseti kockázatokkal kapcsolatos védekezés erősítése.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem