21 °C Budapest

Rengeteg magyarnak jár SZJA-kedvezmény: a legtöbben nem is tudnak róla

2019. április 5. 17:31

Idén jelentősen bővült azon tartós egészségügyi problémák köre, amelyek után a dolgozók jogosultak arra, hogy a minimálbér 5 százalékát, vagyis az idei évben havi 7 450 forintot a saját személyi jövedelemadójukból levonjanak. Immár jogosult a kedvezményre többek között az a mintegy 200 ezer nő is, akinél endometriózist állapítottak meg. A kedvezmény már a havi adóelőleg levonásakor is kérhető a munkáltatónál, de érvényesíthető az SZJA-bevallásban, egy összegben is.

A vonatkozó kormányrendelet összesen 18 betegségcsoportot, ezen belül mintegy 700 olyan betegséget határoz meg, amely jogosulttá tesz az éves szinten 90 ezer forintot jelentő adókedvezményre. 2019 január elsejétől ebbe a körbe tartozik az endometriózis, illetve az emlő-, méhnyak-, petefészek-, prosztata- és heredaganat is - írja közleményében a Trenkwalder. Noha a jogosultságot csak az év elejétől állapították meg, fontos tudni, hogy a kedvezmény az eddigi betegségekhez hasonló módon akár öt évre visszamenőleg is járhat, amennyiben a betegség diagnosztizálása ennyi idővel korábban megtörtént.

Az endometriózis egy nőgyógyászati kórkép, melyben a normálisan csak a méh belső felszínén jelen lévő nyálkahártya a méh üregén kívül is megtalálható. Egyik gyakori oka a krónikus (menstruáció során felerősödő) alhasi fájdalmaknak, illetve a meddőségnek is. Előfordulása gyakori, Magyarországon becslések szerint mintegy 200 ezer nőt érint enyhébb vagy súlyosabb formában ez a betegség.

Az adókedvezményt a munkavállalók vagy havonta kapják meg - ehhez az év első hónapjában adóelőleg-nyilatkozatot kell leadniuk -, vagy az éves adóbevallásukban igénylik vissza egy összegben. A korábbi évekre visszamenőleg járó adókedvezményhez (ez az akkor érvényes minimálbérek 5 százalékát jelenti) az érintett évekre vonatkozó adóbevallások utólagos revíziójával lehet hozzájutni. A kedvezmény igénybe vételének feltétele a betegség fennállását bizonyító orvosi igazolás, amely szakambulancia vagy kórházi szakorvos diagnózisára épül.

Mivel jelentős összegről van szó, minden olyan munkavállalónak, aki valamilyen tartós egészségügyi problémával él, javasoljuk, hogy konzultáljon kezelőorvosával arról, hogy betegsége jogosíthatja-e őt az adókedvezményre. A kedvezményezett betegségek közé ugyanis a különböző érzékelési és mozgásszervi fogyatékosságok, mentális viselkedészavarok mellett olyan látszólag enyhe, hétköznapi betegségnek számító egészségügyi problémák is beletartozhatnak, mint a laktózintolerancia. a cukorbetegség vagy a Crohn-betegség.

- javasolja Balog Lajos, a Trenkwalder Rehabilitációs üzletágának vezetője.A Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábbi tájékoztatása szerint 2017-ben 217 ezren éltek a betegségek után járó szja-kedvezmény lehetőségével, egyes becslések szerint a kedvezményezetti kör kibővítésével ez a szám idén akár meg is kétszereződhet.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm