13 °C Budapest

Rengeteg magyar fiatal szorulna segítségre: keményen kikezdte őket a járvány

2020. november 30. 16:52

A vírus és az azt követő krízis miatt egy brit kutatás szerint duplájára nőtt a szorongó fiatal felnőttek száma. A szakemberek sürgetik, hogy mindenki kapjon segítséget mentális problémáihoz, a helyzet itthon is hasonló.

Az egyesült királyságbeli Bristol Egyetem friss kutatása szerint a fiatalok közt megduplázta a szorongással élők számát a járvány első hulláma és az ahhoz kapcsolódó lezárások. A 27 és 29 év közöttieknél a szorongás gyakorisága 13-ról 24 százalékra emelkedett - számol be róla a CNN hírportálja. Ráadásul a szigetország nyári enyhítései mellett is megmaradtak ezek az értékek, mert a többség sejtette, hogy télre újra jönnek a szigorítások.

A kutatáshoz az adatokat a felsőoktatási intézmény egy 90-es évekbeli gyerek egészségügyi programból kapta, amelynek során kismamákat toboroztak arra, hogy harminc évig összegyűjtsék a gyermekeik adatait - akik most közelítenek a harminchoz. A résztvevők közt egyaránt voltak az ország különböző részeiről is, ennek kapcsán arra is jutottak, hogy ez érdemben nem befolyásolta az eredményeket.

"A kérdőív részletes adatai megmutatják a fiatalok közti szorongás aggódó mértékű növekedését. Ennek oka részben maga a járvány, illetve a lezárások okozta lehetséges társadalmi és pénzügyi visszaesés következményei" 

- mondta a hírcsatornának Dr. Alex Kwong, a kutatás egyik vezetője. Kiemelte: az már bizonyított, hogy nem egy rövidtávú dologról van szó. Emiatt szerinte sürgősen szükséges, hogy a mentális segítséget mindenkinek biztosított legyen, akinek szüksége van rá, ugyanis e téren is komoly egyenlőtlenségek mutatkoznak.

A kutatás arra is rámutatott, hogy nehezebb helyzetben vannak, akik már meglévő egészségügyi problémákkal küzdenek, vagy valamilyen sérülékenyebb csoportba tartoznak. Így a nők, az egyedül élők és az anyagi problémákkal rendelkezők különösen ki vannak téve a koronavírus okozta mentális megpróbáltatásoknak.

Egyedül nehezebb

A tengerentúlon is készült egy felmérés: az Egyesült Államok Betegségmegelőzési Központja arra jutott, hogy a szorongásos tüneteket mutató amerikaiak száma megháromszorozódott az egy évvel korábbi adatokkal összevetve. Egy jelentés szerint az Államokban többen szenvednek a pandémiához kapcsolódó lelki megpróbáltatásokkal, mint bármelyik más országban.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Ám ahogy a kutatásban felvázolt probléma nem csak az Egyesült Királyságon belül nem helyhez kötött, a világ más országaiban, így hazánkban is érezhetően jelen van.

"A szociális izolációnak, a jelenlegi helyzetben a karantén kényszerének számos általános jellegű hatása ismert. Ezek a tünetek bárkinél megjelenhetnek, függetlenül attól, hogy milyen okból kényszerültek az elszigetelődésre" - mondta még tavasszal lapunknak Kisfaludy Lilla munka- és szervezetpszichológiára szakosodott pszichológus a karantén lelki hatásairól. Hozzátette, hogy mivel a veszélyforrás ismeretlen, nem tudjuk, hogy mivel állunk szemben, kevésbé tudunk hatékonyan védekezni. Ezekben a bizonytalan helyzetekben aligha alkalmasak a korábban jól működő megküzdési módjaink, védekező stratégiáink, hiszen nincsenek az ilyen jellegű fenyegetések kezelésére eszközeink.

Kérdéses a karácsony

A jelenlegi korlátozó intézkedések itthon december 11-ig tartanak. Hogy a mentális hogylétünk szempontjából is jelentős ünnepek alatt milyen szabályok várhatók, azt egyértelműen még nem kommunikálta a kormány. Talán nem véletlenül: a kormányfő által labornak tekintett Ausztriában kimondottan azért szigorítottak az ősz végén, hogy ezzel esélyt adjanak a karácsonynak. Igaz, ezt mi csak késéssel követtük, az utána következő további szigorításokat pedig nálunk nem vezették be.

Szombaton a kormány a Facebook-ra kiírta, hogy korlátozások nélküli karácsonyt szeretnének. Ebben a posztban megismételték Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában elhangzottakat arról, miszerint 8-10 napon belül hoz döntést azzal kapcsolatban a kabinet, hogy marad-e az este nyolc utáni kijárási tilalom és a tízfős rendezvénykorlátozás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem