Rendkívüli! Szigorítják a karanténszabályokat: döntött az Országgyűlés

MTI
2020. október 26. 13:49

Az Országgyűlés hétfőn több ponton módosította a koronavírus-járvány miatt elrendelhető karanténfajtákkal kapcsolatos szabályokat, így például 50 ezer forintról 150 ezer forintra növelte a hatósági házi karantén megsértése miatt kiszabható legmagasabb bírság összegét.

A képviselők 117 igen szavazattal, 23 nem ellenében és 19 tartózkodás mellett fogadták el a Miniszterelnökséget vezető miniszter járványügyi változtatási javaslatait. A módosítások adminisztratív könnyítéseket is tartalmaznak a három karanténfajta elrendelésével kapcsolatban, mivel azokról eddig valamennyi esetben önálló eljárásban, formalizált határozattal kellett dönteni, ami nehézséget jelentett az ügyek tömegessé válása miatt.

Ennek eredményeként a külföldről történő belépéskor nem kell külön közigazgatási határozatba foglalni a hatósági házi karantén elrendelését, hanem azt a törvény erejénél fogva automatikusan meg kell kezdeni.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Magyarországra érkezőknek a határellenőrzést végző rendőrrel kell tudatniuk, hol kívánják teljesíteni karanténkötelezettségüket. Ezt követően pedig - amennyiben rendelkeznek megfelelő eszközzel - egy úgynevezett karanténszoftvert is le kell tölteniük, amelynek segítségével a rendőrség ellenőrizheti a hatósági házi karantén betartását.

Azokban az esetekben, amikor a helyszíni ellenőrzés másként nem hajtható végre, a karanténra kötelezettek kötelesek beengedni a lakásukba a rendőröket.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A karanténszabályokat megszegőkre 5 ezertől 150 ezer forinting terjedő bírság szabható ki, egy jogsértő egy nap alatt legfeljebb 600 ezer forintra büntethető.

A fenti változtatások a kihirdetést követő napon lépnek hatályba.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem