18 °C Budapest

Rémálommá vált a hétfő a biztosítóknak: itt vannak a számok

2017. július 12. 18:00

Szerda reggelig több mint 580 meteorológiai kárbejelentés érkezett az Aegonhoz a hétfői országos vihart követően. Az ügyfelek által becsült kárösszeg közel 93 millió forint, az átlagkár 159 ezer forint. A legtöbb bejelentés Budapestről és Siófokról érkezett. Ugyanezen esemény miatt 200 kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz, azonban náluk a károk átlagértéke csak az 50 ezer forintot haladta meg.

A heves esőzéssel érkező viharos időjárás országszerte jelentős károkat okozott. A K&H Biztosító összegzése szerint kedd reggel óta 207 kárbejelentés érkezett a társasághoz. A károk becsült értéke összesen 10,3 millió forint, így az egy káreseményre jutó átlagos kár értéke több mint 50 ezer forint.

A K&H Biztosító adatai szerint 2017-ben eddig a viharokhoz, nagy esőzésekhez kapcsolódóan a lakás- és vagyonbiztosításokhoz köthetően összesen közel 4000 kárbejelentés érkezett, ezen belül a lakásbiztosításoknál átlagosan 47 ezer forint volt a tényleges károk értéke. A leggyakoribb káreset idén az eddigi tapasztalatok szerint a viharkár volt.

Az Aegon Magyarország adatai szerint elsősorban a fővárosban és a Balaton környékén okozott nagy károkat a hétfő éjszakai vihar. A legtöbb bejelentés Budapestről (118 db) és Siófokról (74 db) érkezett a biztosítóhoz. Szerda reggelig összesen több mint 580 meteorológiai kárt jelentettek az ügyfelek, de a biztosító szakemberei számítanak rá, hogy ez a szám emelkedni fog. A károk többsége viharkár (283 db), de sok a jégverés (96 db) és a felhőszakadás (70 db) miatti bejelentés is.

Az ügyfelek által becsült kárösszeg közel 93 millió forint, az átlagkár 159 ezer forint.

A napokban további viharok várhatók, ezért az Aegon szakemberei azt javasolják, mindenki figyelje az időjárásjelentést, valamint a katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat és a helyi önkormányzat oldalait, hiszen ott a legfontosabb híreket és tanácsokat gyűjtik össze a hivatalos szervek.
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
MEDIA1  |  2024. március 28. 08:53
Üdv, Kötter hangzik a nem is oly rejtélyes elköszönés a Magyar Péterrel kapcsolatos, véletlenül kike...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 08:06
A lakáshitel kamatok csökkenése után a személyi hitelek is olcsóbbak lettek. A Bankmonitor Erste sze...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm