15 °C Budapest

Ötödével csökkentek a díjak: ez lesz a jövő slágere a biztosítóknál

2017. május 8. 11:03

A termékeik újratervezésére és lecserélésére kényszerítette a magyar biztosítókat a jegybank etikus életbiztosítás koncepciója. A szabályozásnak köszönhetően jelentősen csökkentek az életbiztosítások és a nyugdíjbiztosítások díjai is, nem csoda, hogy a jövőben is a unit linked biztosítások lehetnek a legnépszerűbb termékek. Csata Dénes, a Signal Iduna vezérigazgató-helyettese interjúban árulta el, mi szükséges ahhoz, hogy Magyarországon is megjelenjenek a teljeskörű egészségbiztosítások.

Hogyan érintette önöket az etikus életbiztosítási koncepció bevezetése?

Első lépésként teljesen megújítottuk a unit-linked termék portfóliónkat. Az etikus életbiztosítási koncepcióhoz kapcsolódó új jogszabályi háttérnek megfelelően módosítottuk a költség struktúránkat, és az ügyfelek számára is könnyen átlátható, valamint megérthető költségekkel kalkuláltunk.

Úgy gondoljuk (és ezt a piaci visszajelzések is alátámasztják), hogy sikerült olyan termékekkel a piacra lépnünk, amelyek kifejezetten sikeresnek mondhatóak. Ezt az újonnan megkötött szerződések száma, valamint azok díjai is alátámasztják, az előző év azonos időszakához képest több, mint duplájára tudtuk növelni a termelésünket. Így elmondhatjuk, hogy számunkra ez az új koncepció, a nehéz és fáradságos 2016-os év után meghozta a sikereket.

Átlagosan mennyivel csökkent a TKM, hány terméket kellett beszüntetni és hány termék született az új szabályok nyomán?

A pontos választ csak az egyes termékek összehasonlítása után lehet megadni, azonban általánosságban azt mondhatjuk, hogy

átlagosan 20 százalékkal csökkentek a TKM értékeink.

2017. január 1-jével 11 unit-linked terméket, valamint 5 klasszikus életbiztosítási terméket vezettünk ki. A teljesen megújult termék palettánkban most 2017. április 1-jéig már 6 új termék található.

Két éve kaphatunk a nyugdíjbiztosítások után adójóváírást, ami a legtöbb biztosítónál a termékek jelentős felfutását eredményezte. Mekkora volt a fejlődés a Signalnál? A felfutás csökkentette a keresletet a megtakarításos életbiztosítások iránt?

A nyugdíjbiztosítási termékünkkel csak 2016 májust követően léptünk piacra, így a korábbi időszakról nincsenek eredményeink, az azonban jól látszik, hogy az idén január 1-jével piacra dobott új nyugdíjbiztosítási termékeinkkel ugrásszerű növekedést tudtunk produkálni a teljesítményünkben.

A biztosítónknál megkötésre kerülő befektetési egységekhez kötött életbiztosítások 30 százaléka nyugdíj célú.

A megtakarításos életbiztosításoknál mi nem tapasztalunk kereslet csökkenést, és ez általánosságban is igaz, nem csak a nyugdíjbiztosításokra vonatkozóan.

Egy átlagos magyar családnak miért érdemes a nyugdíjbiztosítást választania az önkéntes nyugdíjpénztárral vagy a nyugdíj elő-takarékossági számlával szemben?

Mi azon a véleményen vagyunk, hogy optimális esetben az említett három típusú termék kiegészíti egymást, hiszen az állam is lehetőséget biztosít az adójóváírás maximalizására. A nyugdíjbiztosítási termékek hosszú távú elköteleződést jelentenek az ügyfelek számára. Az ügyfeleink jelentős hányada a 30-as évei elején jár, így a nyugdíjas éveikről történő gondoskodás mellett egyéb hosszú távú céljaik is vannak (lakásvásárlás, gyermekek iskoláztatása stb.).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ebből az okból kifolyólag pedig a Signal Iduna nyugdíjbiztosítási termékei a rendszeres nyugdíj célú megtakarítások mellett lehetőséget adnak arra, hogy egyéb a célokra eseti díjak befizetésével is félre tehessenek ügyfeleink, anélkül, hogy külön biztosítást kötnének, ami újabb költségekkel járna.

Mi lehet a következő évek slágerterméke?

Meglátásunk szerint az öngondoskodás már nem csak a biztosítók reklámjaiban szerepelő téma, hanem egyre több ügyfelünk ismeri fel, hogy a jövőjéért önmaga felelős, így önmagának kell arról gondoskodnia. Erre a célra pedig egyre többen választják a befektetési egységekhez kötött biztosításokat, amelyeken keresztül részesülhetnek a nagy alapkezelők által nyújtott befektetési lehetőségekből is.

Ez azért fontos, mert itt alapvetően néhány 10 ezer forintos havi megtakarításokról beszélünk, melyekkel az említett alapkezelők önállóan nem tudnának foglalkozni.

Mi úgy látjuk, hogy a unit-linked biztosítások biztosan megmaradnak slágerterméknek,

esetleg ehhez köthetőek még kockázati kiegészítők is, melyekkel teljessé tehető a biztosítási védelem.

Várható, hogy a biztosítók megjelennek olyan komplett egészség és balesetbiztosítási csomaggal, ami mindenre fedezetet nyújt, és ezzel kiváltja az állami rendszert?

Úgy gondoljuk, hogy az állami egészségügyi ellátás komplett kiváltását célzó privát biztosítási termékeknek, abban az esetben lehet létjogosultságuk, amennyiben ehhez megfelelő jogszabályi háttér is társul. Addig is, amíg ez megvalósul, a meglévő, elsősorban járóbeteg ellátásra fókuszáló egészségbiztosítási csomagjainkkal kívánjuk az érdeklődő ügyfeleinket kiszolgálni.

Néhány pontban a Signal Iduna biztosítóról:
  • 2017. januártól Signal Biztosító nevet váltott, mostantól Signal Iduna Biztosítónak hívják. A névváltás oka a márkaegységesítés. A Signal Iduna márkanevet és logót használja marketing szempontból az anyavállalat, valamint a külföldi érdekeltségei.
  • A biztosítók díjbevétel szerinti rangsorában a társaság évek óta a 10-11.helyen található.
  • Kompozit biztosítóként közel 25 éve van jelen a hazai biztosítási piacon a Signal Iduna.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem