6 °C Budapest

Ősszel indulhat a vakcinagyártás Oroszországban: havi több millió adag készülhet majd

MTI
2020. augusztus 3. 17:29

Az orosz gyógyszeripart 2021-re havi több millió adag Covid-19-vakcinát fog gyártani - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter hétfőn a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.

Közölte, hogy a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) - és a védelmi minisztérium - által kifejlesztett, első orosz vakcina gyártása szeptemberben Vlagyimir, Jaroszlavl és Moszkva megyében kezdődik meg a Generium, az R-Pharm és a Binnopharm gyógyszergyárban. A termelést a kezdeti több százezerről 2021 elejére több millió dózisra tervezik felfuttatni.

Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyag kidolgozását finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója a Rosszija 24 hírtelevíziónak azt mondta, hogy a vakcinát várhatóan az elkövetkező tíz nap alatt be fogják jegyezni, amivel világelső lesz. "Ez lesz a világ első bejegyzett koronavírus elleni vakcinája. Ez valóban nagyon fontos vívmány" - hangsúlyozta.

Dmitrijev szerint az orosz vakcinagyártás kapacitása az év végére elérheti a havi 10 millió adagot. Ő az RPFI portfóliójához tartozó két céget, az Aliumot és az R-Pharmot nevezte meg a leendő gyártók között.

Tájékoztatása szerint "több mint öt országgal" folynak tárgyalások a vakcina gyártásáról. Közülük Brazíliát és Indiát nevezte meg. Mint mondta, az oltóanyag beszerzése iránt eddig több, mint 20 ország érdeklődött.

A védelmi tárca közölte, hogy moszkvai központi kórháza hétfőn, 42 nappal az első bevitt oltás után elvégezte a Gamaleja Intézettel közösen kidolgozott vakcina klinikai tesztelésében rész vett önkéntesek záróvizsgálatát. A tájékoztatás szerint mindannyijuknál egyértelmű immunválasz jött létre a vakcinációt követően, mellékhatások és a szervezet működésében észlelt eltérések nélkül, ezért az oltóanyagot jól elviselhetőnek és biztonságosnak minősítették.

Korábbi tájékoztatás szerint a novoszibirszki Vektor kutatóközpont által kifejlesztett vakcina gyártása novemberben indulhat be. Mihail Misusztyin miniszterelnök szerint Oroszországban 26 féle Covid-19-vakcinán dolgoznak, amelyek közül négyről már bebizonyosodott, hogy biztonságos. Mihail Murasko egészségügyi miniszter októberre ígérte a tömeges vakcináció megkezdését.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Dmitrijev azt is bejelentette, hogy Oroszország az eddigi 15 állam után hamarosan Dél-Afrikába és hét latin-amerikai országba is szállít majd a SARS-CoV-2 koronavírus szaporodási mechanizmusát a szervezetben megszakító Avifavir gyógyszerből. Bolíviában az átadott technológia alapján gyártani is fogják az elsőként 2014-ben Japánban, az influenza nehéz eseteinek kezelésére alkalmazott szert.

Manturov közölte, hogy Oroszországban idén rekordmennyiségű, 12-15 ezer lélegeztetőgépet gyártanak majd.

Az igazolt Covid-19-fertőzések száma 5394-gyel 856 264-re emelkedett az elmúlt egy nap alatt Oroszországban a hétfőn közölt hivatalos adatok szerint. Ez 0,6 százalékos növekedést jelent. Az új esetek 26,2 százaléka tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (4 667 957), Brazília (2 733 677) és India (1 803 695) után.  A halálozások száma 79-cel 14 207-re, a gyógyultaké pedig 3420-szal 653 583-ra emelkedett. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 29 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 236 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 252,4 ezer embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem