6 °C Budapest

Óriási veszélyben a magyarok adatai: minden második embert ért már atrocitás

2018. november 11. 11:30

Az internetlefedettség és a digitalizáció terjedése miatt fénykorát éli a cyberbűnözés, az online visszaélések, melyek egyre nagyobb fenyegetést jelentenek nemcsak a cégek, hanem a magánszemélyek számára is. Ezzel párhuzamosan azonban úgy tűnik, a tudatosság is egyre inkább előtérbe kerül, hiszen a magyar netezők háromnegyede tesz valamilyen óvintézkedést bankkártya adatai védelme érdekében, a felhasználók közel kétharmada pedig készít biztonsági mentést digitalizált adatairól - derült ki friss felmérésből.

Személyes adataink, jelszavaink, PIN-kódjaink, dokumentumaink és privát fényképe-ink védelme egyre nagyobb jelentőséggel bír, hiszen anyagi értelemben is hatalmas károkat okozhat, ha ezek illetéktelen kezekbe kerülnek. A biztonságtudatosság fontosságára hívja fel a figyelmet a Generali Biztosító, melynek friss kutatása rámutat, hogy a 18-75 év közötti internetezők közül minden második veszítette már el valamely digitalizált adatát. Ennek elsődleges oka, hogy tönkrement az adathordozó, melyen ezeket az információkat tárolták, a válaszadók egytizede pedig vírus- vagy zsarolóvírus táma-dás áldozata lett.

A felmérésben résztvevők többsége arról számolt be, hogy számítógépére, laptopjára, illetve okostelefonjára menti le a személyes adatait, viszont több mint egytizedük (12%) még mindig kizárólag a nyomtatott papírban bízik, ha adatai biztonságáról van szó. Felhőszolgáltatást pedig csupán a válaszadók közel egyötöde (18%) választ. 

Viszonylag egyszerű, de nagyon hasznos praktika adataink védelmében, ha időről-időre biztonsági mentést készítünk. A felmérésében résztvevők közel két-harmada (62%-a) teszi ezt meg rendszeresen, elsősorban valamilyen külső adattáro-lót - pl. pendrive-ot, vagy külső merevlemezt - használva ebből a célból. A kutatásból az is kitűnik, hogy elsősorban a nők, az 50 év felettiek, az alapfokú végzettségűek és a vidéken élők kevésbé elővigyázatosak ebben a tekintetben. 

A netezők háromnegyede óvja tudatosan kártyaadatait

A bankkártya adatokkal való visszaélések egyre nagyobb teret nyernek, éppen ezért kell kiemelt figyelmet szentelnünk annak, hogy óvjuk ezeket az információkat. A felmérése szerint a magyar internetezők nem állnak rosszul ezen a téren, hiszen háromnegyedük (74%) tesz valamilyen óvintézkedést kártyaadatai védelmé-ben, leginkább úgy, hogy nem adják illetéktelenek kezébe bankkártyájukat és/vagy napi vásárlási limitet állítanak be. Ennél professzionálisabb megoldásokat, mint például az adatlopás elleni fizikai védelem, azonban viszonylag kevesen alkalmaznak. A kutatás továbbá arra is rávilágít, hogy elsősorban az alapfokú végzettségű, 30-49 kö-zötti korcsoportba tartozó, falvakban élő nők azok, akik semmilyen módon nem óvják bankkártya adataikat. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A felmérésben résztvevők közel egytizede (8%-a) számolt be egyébként arról, hogy már visszaéltek bankkártya adataival, továbbá az is kirajzolódik, hogy elsősorban azokra jellemző az elővigyázatosság, akiket ért már korábban valamilyen kellemetlen-ség. 

A közösségi médiában is fontos az elővigyázatosság

Az utóbbi időben egyre több botrányos eset világított rá arra, hogy a közösségi média milyen kiváló táptalaja a személyes adatokkal való visszaéléseknek. Éppen ezért fon-tos, hogy ezen a téren is elővigyázatosak legyünk. A kutatás arra is mutat rá, hogy a netezők közel 60%-a tudatos közösségi média felhasználó, hiszen korlátozza azok körét, akik személyes adataihoz és megosztott tartalmaihoz hozzáférhetnek. Viszont a válaszadók közel harmada (28%) kizárólag az alapbeállításokat alkalmazza, és nem használ semmilyen biztonsági beállítást személyes profiljában. Az alacso-nyabb szintű biztonságtudatosság elsősorban a 40 év felettiekre, a nőkre, a felsőfokú végzettséggel nem rendelkezőkre, illetve a falvakban élőkre jellemző.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 19:55
Garázdaság mellett immáron még egy tényállás miatt folyik büntetőeljárás a Telex és a Gulyáságyú Méd...
Bankmonitor  |  2024. április 16. 12:05
Az otthonfelújítási támogatás részletszabályai még nem ismertek, egy sor fontos dolgot nem tudunk a...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm