18 °C Budapest

Óriási szívás az év végi földrengés: több a magyar kárbejelentés, mint a horvát

2021. március 2. 18:33

Az elmúlt évi horvátországi földrengések magyarországi tényleges káradatai lényegesen felülmúlják a korábbi becsléseket. A kárbejelentések száma pedig meghaladja a horvátországit, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége  (MABISZ). 

A december 28-29-i horvátországi rengések nyomán az év végi gyorsbecslések a százmillió forintos károkról szóltak, január első napjaiban ötszáz millió forintra ugrott a számla, végül a tényleges kifizetések és az elkülönített tartalékok összege megközelítette a nyolcszáz harminc millió forintot. Míg január elején háromezer bejelentés kapcsolódott a földrengésekhez, a véglegesnek mondható statisztika szerint a károk száma meghaladja a nyolcezer hétszázat.

A közölt adatok nem is annyira egy-egy nagyobb hazai időjárási vagy természeti katasztrófa nyomán kifizetett biztosítói összegekhez mérten tűnnek jelentősnek, hanem ha azokat összevetjük a horvát biztosítói szövetségnek a MABISZ-hoz eljuttatott összegzésével. Decemberben a Zágrábtól alig 50 kilométerre délre fekvő Petrinját több, köztük a Richter-skála szerint 6,4-es erősségű földrengés is sújtotta, a híradók egy romokban heverő település képeit mutatták. A horvát biztosítók a szövetség becslése szerint tavaly év végéig mintegy 33 millió eurónak megfelelő (kb 11,5 milliárd forint) kunát fizettek ki és 10-13 mrd forintnyi tartalékot különítettek el a károkra, 7430 bejelentés nyomán. Ehhez januárban további ötmillió eurónyi (1,75 mrd forint) kifizetés társult.

Az átlagkár tehát jóval magasabb, mint Magyarországon, viszont a képek alapján feltételezett pusztulás mértékéhez képest viszonylag kevesen fordultak a biztosítókhoz. Mindez azért lehet, mert Horvátországban nagyon alacsony, alig harminc százalékos a lakásbiztosítási penetráció, és ezen belül is a szerződések nagyobb része nem fedezi a földrengések okozta károkat. Tavaly ugyan a megelőző évhez képest közel negyven százalékkal nőtt az ilyen típusú lakásbiztosítások száma, de így is alig haladja meg a száznegyven ezret. Idén januárban viszont már több mint 26 ezer új szerződést kötöttek - háromszor annyit, mint a múlt év hasonló időszakában. Déli szomszédunknál egyébként a biztosítók az MSC, vagy a Richter skála szerinti 5-ös erősségű, illetve annál nagyobb rengések után térítenek.

Magyarországon többek között a 72-73 százalékos lakásbiztosítottsági arány is hozzájárul ahhoz, hogy a társaságok már az egyszerűbb lakásbiztosításokban is széles körű fedezetet tudjanak vállalni a tűz, valamint az elemi károkra, így a földrengésekre is. (A hazai szerződések úgynevezett többkockázatú biztosítások: egyetlen szerződés keretein belül, egyidejűleg többféle káreseményre is fedezetet nyújtanak, így a tűz- és elemi károkra pl. robbanás, földrengés, vihar, villám, felhőszakadás, stb). Földrengés esetén a kárigények megalapozottságának megítéléséhez a társaságok (saját szakértőik szakmai felkészültsége mellett) a magyarországi földrengési információs rendszer nyilvános, interaktív adatbázisára támaszkodnak. Ez pontosan mutatja, hol voltak olyan rengések, amelyek biztosítási eseménynek minősülő károkat okozhattak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Tavaly óta a választék egy új termékcsoporttal bővült, a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítással (MFO). Az MNB által megvizsgált és jóváhagyott lakásbiztosítások esetén minden biztosító megegyező alapfedezeteket kínál, (amelyek magukban foglalják például a földrengést is,) így ezek a termékek összehasonlíthatók. Ezt segíti a jegybank weboldalán a közeljövően induló kalkulátor is. A társaságok az árakkal, valamint a kiegészítő fedezetek széles választékával versenyeznek egymással, amelyekkel a biztosítás személyre szabhatóvá válik. A napokban már az ötödik társaság terméke kapta meg az MNB-től a minősítést, és további igénylések várnak elbírálásra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Márciusban biztosítsa otthonát MFO-val!

Hazánkban megközelítőleg 4 millió lakott ingatlanon van biztosítás, ami azt jelenti, hogy minden negyedik háztartás védtelen az elemi károk, a tűzesetek vagy épp a betörés...

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem