Óriási pusztítás, letarolták a viharok a fél országot: félmilliárdos a kár

MTI2020. július 29. 19:33

Félmilliárd forintot meghaladó kárt okozhattak a hétvégi viharok, intenzív esőzések; a biztosítók további kárbejelentésekre számítanak.

A Generali Biztosító tájékoztatása szerint eddig csaknem 1600 káresetet jelentettek be a társasághoz több mint 264 millió forint értékben. A bejelentések leginkább Zala megyéből érkeztek, de Somogy, Csongrád és Békés megyéket is érintette a vihar. A tapasztalatok szerint általában a károk felét jelentik be 2-3 napon belül, a többit körülbelül egy héten belül. Így összességében 3000 kárnál nem számítanak többre, a teljes kárösszeg pedig 500 millió forint körül lehet - közölte a Generali, hozzátéve, hogy a viharok miatt vállalati vagyonkárokról is érkeznek bejelentések, amelyek általában nagyobb összegűek, mint a lakossági károk.

A Groupama Biztosítóhoz eddig csaknem 800 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett. A dél-dunántúli településeket különösen hevesen érintették a hétvégi viharok, özönvízszerű esőzések, a legtöbb káresetet Somogy és Zala megyéből jelentették be, a társaság különösen sok ügyfele jelzett kárt Nagykanizsáról, valamit a Somogy megyei Böhönyéről. A bejelentések szerint a káresetek 46 százalékát felhőszakadás, 33 százalékát vihar, 18 százalékát pedig villámlás okozta. A károk átlagos becsült értéke 100 ezer forint, de vannak kiugróan magas, milliós nagyságrendű kárbejelentések is. A Groupama szakemberei az eddigi tapasztalatok alapján arra számítanak, hogy a kárbejelentések száma 1000-1200 felett lesz, így a károk várható értéke a 100 millió forintot meghaladja majd - közölték az MTI-vel.

Az Aegon Biztosító ügyfélszolgálatára csaknem 500 kárbejelentés érkezett kedd estig, a teljes kárösszeg megközelíti a 85 millió forintot - tájékoztatott a biztosító az MTI megkeresésére. Az eddig regisztrált károk több mint 80 százaléka Somogy és Zala megyében történt, az átlagos kárérték meghaladja a 193 ezer forintot. A megnőtt esetszám miatt kiemelt kárszakértői kapacitást csoportosítottak a leginkább érintett zalai és somogyi térségbe. Az Aegon is arra számít, hogy a bejelentett károk száma és értéke tovább emelkedik a következő napokban.

Címkék:
vihar, eső, zivatar, biztosító, viharkár, jég,