18 °C Budapest

Orbán Viktor: erre készülhetnek a fővárosiak a koronavírus második hullámában

MTI
2020. szeptember 10. 17:16

A dolgok mostani állása szerint az operatív törzs nem látja szükségét annak, hogy Budapesten külön, speciális, az országos szabályoktól eltérő és annál szigorúbb intézkedéseket léptessen életbe - írta Orbán Viktor miniszterelnök a főpolgármesternek címzett csütörtöki válaszlevelében, melyben azt is javasolta: Karácsony Gergely építsen ki megfelelő munkakapcsolatot a kormány operatív törzsével.

A kormányfő a levelében - amelyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője bocsátott az MTI rendelkezésére - biztosította Karácsony Gergelyt, hogy a budapesti intézkedéseket szigorító javaslat a főpolgármester bevonása nélkül nem kerülhet a kormány asztalára.

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány kitörése óta a kormány operatív törzset működtet Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes vezetésével. A járvány kezeléséhez szükséges összes információt és szakmai tudást az operatív törzs gyűjti össze, s javaslatot tesz a kormánynak és a közegészségüggyel foglalkozó állami szerveknek, mit tegyenek, illetve mit ne tegyenek - olvasható a levélben.

A miniszterelnök azt írta: az operatív törzs munkájának eredménye mindenki számára hozzáférhető, így "az önkormányzat, a főváros és a főpolgármester úr számára is".A kormányfő továbbra is azt javasolja Karácsony Gergelynek, hogy "építsen ki megfelelő munkakapcsolatot a kormány operatív törzsével".

Orbán Viktor a válaszlevelében azt írta, hogy a járvány első hullámával szembeni küzdelmet Magyarország megnyerte, "sok tapasztalatot szereztünk, és a védekezés számos formáját kipróbáltuk". "Ezekre a tapasztalatokra építjük a most megérkezett második hullám elleni küzdelmünket is" - mutatott rá a miniszterelnök.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Karácsony Gergely Orbán Viktornak írt csütörtöki levelében az ingyenes tesztelés kiterjesztését javasolta a koronavírus-járvány második hullámának megfékezése érdekében. A főpolgármester gyors és egyértelmű állásfoglalást kért a kormánytól az ingyenes tesztelés bővítése és a fertőzés idősekre átterjedésének veszélye ügyében.

(Címlapkép - MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Vivien Cher Benko)

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem