2020. december 2. szerda Melinda, Vivien

Operatív törzs: sokan próbáltak nyerészkedni a tesztekkel


Sokan próbáltak nyerészkedni a teszteken az ITM vizsgálata szerint. Schanda Tamás államtitkár az operatív törzs tájékoztatóján arról beszélt, hogy három cégre büntetést is kiszabtak. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a biztonságos temetőlátogatásra hívta fel a figyelmet. Kiss Róbert rendőr alezredes pedig elmondta, hogy bár szigorodnak a maszkviselési szabályok, nem céljuk büntetni az embereket.

Magyarország több mint 1 millió elvégzett tesztnél tart. Fizetnie csak annak kell, aki saját maga dönt úgy, hogy letesztelteti magát. Voltak olyanok, akik nyerészkedni próbáltak a tesztekkel ismertette Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára az operatív törzs pénteki tájékoztatóján. Mint mondta, megnövekedett a tesztek iránti kereslet, új, országos fogyasztóvédelmi vizsgálat indult október 6-tól, a PCR tesztek árait ellenőrizték.

Azt szeretnénk, hogy a szolgáltatók árpolitikája megfeleljen a hatósági előírásoknak - jelentette ki az államtitkár, majd arról beszélt, vizsgálták a hatósági ár megfelelőségét, és a vállalkozások weboldalát is. Ismertette, most Budapesten folytatódik a vizsgálat, eddig 19 megyében végeztek az ellenőrzésekkel. 81 vállalkozást vizsgáltak, ebből 20-nál találtak szabálytalanságot: 100 honlapot néztek át, ebből 14 esetében találtak problémát. 83 telefonos ellenőrzést is elvégeztek, itt csak 3,6 százalék volt problémás.

Három vállalkozás esetében bírságot kellett kiszabni: náluk nem érhető el 19 500 forintért teszt, vagy nem megfelelő módon.

- mondta az államtitkár.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője ismertette a péntek reggel közzétett, járványügyi adatokat. 3286 újabb megbetegedést regisztráltak, így 71 413 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 65 többségében idős, krónikus beteg, az áldozatok száma 1699 főre emelkedett. 17 953-en már meggyógyultak, 51 761 aktív fertőzöttet tartanak számon. 27 százalékuk budapesti, az áldozatok 34 százaléka, a gyógyultak 28 százaléka szintén fővárosi. Jelenleg 3753 beteget ápolnak koronavírussal kórházban, közülük 267-an vannak lélegeztetőgépen.

Jelenleg 86 óvodában rendeltek el rendkívüli szünetet, az iskolákban tart a fertőtlenítés. Ezen a hétvégén is nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a fertőzés megakadályozására - mondta az osztályvezető. Ezért aki tünetet érez magán, az ne látogasson ki a temetőbe, inkább gyújtson gyertyát otthon. Kerüljük a tumultust, a maszkviselési szabályokat a tömegközlekedésen, és a temetőkben is tartsuk be, emellett tartsuk be a távolságtartási előírásokat, és gyakran mossunk kezet.

Akár a szabadtéren is viseljünk maszkot, amennyiben a tömeg elkerülhetetlen

- húzta alá.

Kiss Róbert, rendőr alezredes ismét kiemelte, hogy hétfőtől szigorodnak a maszkviselési szabályok. Elmondta, a részletes rendelet tegnap jelent meg a Magyar Közlönyben.

Szigorodtak a szankciók mértékei is. Nem az a célunk, hogy büntessük az embereket, a rendőrök mindig arányosan járnak el

- tette hozzá. Elmondta azt is, hogy hétvégén fokozott rendőri jelenlét lesz a temetők környékén. Az elmúlt 24 órában járványügyi védelmi intézkedések megszegése miatt 86 esetben kellett eljárniuk a rendőröknek. A tömegközlekedési eszközökön nem megfelelő maszkviselés miatt az elmúlt napon 16 esetben kellett intézkedni, egy emberrel szemben szabálysértési feljelentést tettek, 15 esetben figyelmeztetést alkalmaztak.

Az üzletekben és a közintézményekben a jogszabály életbe lépése óta 1477 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök amiatt, mert nem megfelelően viselték a maszkot; a napi esetszám legutóbb 70 volt, a figyelmeztetések mellett 13 emberre helyszíni bírságot szabtak ki, 11 embert pedig feljelentettek a rendőrök.

A tranzitálási szabályok megszegésével kapcsolatban tegnap 43 intézkedést kellett kezdeményezniük a rendőröknek, ebből 47 esetben figyelmeztetés, egy esetben helyszíni bírság volt. Járványügyi rémhírterjesztés miatt 143 esetben rendeltek el büntetőeljárás, tavasszal 67-et, jelenleg három van folyamatban, 10 gyanúsítottat hallgattak ki.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Videó: bejutottunk az ALDI raktáraiba, ahol több ezer tonna papírt hasznosítanak újra
2025-re minden saját márkás termék csomagolása újrahasznosítható lesz az áruházláncnál.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

12.03-12.09
Országos

Spar

12.03-12.09
Országos

Lidl

12.03-12.09
Országos

Aldi

12.03-12.09
Országos

Tesco

12.03-12.09
Országos

Auchan

Prémium termékkatalógus
11.26-12.24
Országos

Aldi

11.26-12.02
Országos

Auchan

11.26-12.02
Országos

  Ajánlatunk