13 °C Budapest

Operatív törzs: ekkor kezdődhet az egészségügyi dolgozók oltása

MTI
2020. december 17. 13:45

Már december végén elkezdődhet az egészségügyi dolgozók oltása a kijelölt oltópontokon Magyarországon - mondta az operatív törzs nevében megszólaló Galgóczi Ágnes a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetőjének szavai szerint egyre reménykeltőbb hírek érkeznek a vakcináról: december 21-én dönthet az Európai Gyógyszerügynökség a Pfizer oltóanyagának engedélyezéséről, ezután kezdődhet az oltóanyag kiszállítása és indulhat az oltás Magyarországon is.

Hozzátette, a kormány más oltóanyaggyártók - az AstraZeneca, a Janssen, a CureVac és a Moderna - vakcináiból is lekötött 17,5 millió adagot. A gyógyszerészeti hatóság emellett vizsgálja az orosz és a kínai vakcina felhasználási lehetőségeit is.
Galgóczi Ágnes újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kórházakban továbbra is érvényben van a látogatási tilalom, a kórházak ugyanakkor a haldoklókhoz és szülő nőkhöz kötelesek a hozzátartozókat beengedni.

Az osztályvezető arra a kérdésre, hogy mennyi időnek kell eltelnie az influenza elleni és a koronavírus elleni védőoltás beadása között, alkalmazható-e a kettő együtt, valamint igaz-e, hogy bizonyos előrehaladottabb stádiumú alapbetegségek esetén nem ajánlott a vakcina, azt közölte: minden egyes oltóanyag egyedi engedélyt kap, a készítmény nyilvánossá váló alkalmazási előiratában minden, a vakcina felhasználásával kapcsolatos adat megismerhető lesz.

Galgóczi Ágnes hangoztatta, hogy akinek a koronavírustesztje pozitív eredményt mutat, annak ezt jeleznie kell a háziorvosának. Ezután járványügyi intézkedés következik, a fertőzöttet elkülönítik - mutatott rá. A szakember a járványügyi adatokat ismertetve elmondta: az elmúlt 24 órában 2982 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 291 549-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 157 többségében idős, krónikus beteg, velük együtt már 7538-en hunytak el a betegséggel összefüggésben.

Kórházban 7522 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 573-an szorulnak gépi lélegeztetésre - fűzte hozzá.
Kitért arra, hogy Magyarországon az eddig igazolt fertőzöttek 56 százaléka nő, 44 százaléka férfi, az átlagéletkoruk 45 év, az elhunytaké 75 év. Szólt arról, hogy az 50. héten 29 725 embernél igazolódott a koronavírus-fertőzés, a fertőzöttek 23,1 százaléka a 40-49 év közötti, 17 százaléka a 65 év feletti korosztályba tartozik, 4,5 százaléka gyermek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A fertőzéssel a települések 96 százaléka érintett, az 50. héten regisztrált esetek 13 százaléka Budapesten, 11 százaléka
Pest megyében, 4 százaléka Hajdú-Biharban volt, a legkevesebb fertőzöttet, 3 százalékot Hevesben igazoltak - mondta el. Galgóczi Ágnes jelezte: a 49-ről az 50. hétre a legnagyobb arányban Somogyban nőtt a nőtt az új esetek száma, ahol 17 százalékkal több fertőzöttet azonosítottak. Baranyában 7, Fejérben 4 százalékkal nőtt, Nógrádban gyakorlatilag nem változott, a többi megyében csökkent az esetszám.

Galgóczi Ágnes felhívta a figyelmet a védelmi intézkedések fontosságára. Arra kérte az embereket, kerüljék a zsúfolt helyeket, tartsák be a maszkviselési, higiéniai szabályokat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem