15 °C Budapest

Oltásokról döntött a magyar kormány: október közepétől indul a nagyüzem

MTI
2020. október 2. 10:32

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta: a védekezés fontos eleme az influenza elleni védőoltás, amelyet nem csak a 65 év felettiek és a krónikus betegek, hanem mindenki ingyen megkaphat idén. Az erről szóló kormányhatározat csütörtök este jelent meg a Magyar Közlönyben. Körülbelül 40 ezer egészségügyben dolgozó és 9 ezer szociális területen dolgozó már megkapta az oltást, várhatóan a hónap közepétől pedig mindenki igényelheti a háziorvosoknál.

A kormányszóvivő azt is elmondta, hogy szerdán a kormány tárgyalta a Magyar Orvosi Kamara béremelési javaslatát. Ezt tárgyalási alapnak tekinti a kormány, de végleges döntés még nem született. A csütörtöki közlönyben jelent meg az is, hogy a kormány döntött a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében, az RT-PCR módszerrel végzett vizsgálattal összefüggő többletkiadások fedezetének biztosításáról is.

Ennek értelmében Varga Mihály pénzügyminiszternek - Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere bevonásával - gondoskodnia kell a járványügyi intézkedések keretében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által kijelölt laboratóriumokban elvégzett, más forrásból nem finanszírozott SARS-CoV-2 kimutatására szolgáló vizsgálatok (mintavételenként 2500 forint és laboratóriumi vizsgálatonként 17 ezer forint) fedezetének biztosításáról.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem