16 °C Budapest

Okozhat még meglepetéseket a vírus: megszólalt az orvos, aki felismerte az első magyar fertőzöttet

2020. június 2. 10:02

Kitünették azt az orvost, aki diagnosztozálta az első magyar koronavírus-fertőzöttet: Dr. Palkó Judit elmondta, csak az nyugtalanította, hogy az elhúzódó köhögésre panaszkodó férfi február 22-én lépett be az országba Iránból - később kiderült, az orvostanhallgató és a barátnője is elkapta a vírust. A családorvos korai diagnózisának köszönhetően a SOTE és Magyarország is időben kezdhette meg a járvány elleni védekezést.

Elhúzódó köhögésre panaszkodott, de csak enyhe hőemelkedése volt annak az iráni diáknak, aki végül az első magyarországi koronavírus-fertőzött lett. A férfival Dr. Palkó Judit a Semmelweis Egyetem külföldi hallgatók számára fenntartott rendelésén találkozott. A háziorvos a Borsnak felidézte, hogy csak az nyugtalanította, hogy a férfi február 22-én lépett be az országba Iránból, ahol az Egészségügyi Világszervezet már a koronavírusos esetek terjedésére figyelmeztetett.

Noha az akkori eljárási rendben az enyhe felső légúti tünetek nem szerepeltek gyanús eset kritériumaként, Palkó Judit a diákot és a vele együtt elő barátnőjét is arra kérte, hogy maradjanak az otthonukban. A diáknál megtörtént a COVID-19 PCR-vizsgálat, ami igazolta a doktornő gyanúját. Kiderült, hogy a barátnője is fertőzött.

A családorvost nemrég Pro Universitate érdemrenddel tüntették ki a Semmelweis Egyetemen, az indoklás szerint a korai diagnózisnak köszönhetően az egyetem és Magyarország is időben kezdhette meg a járvány elleni védekezést.

Dr. Palkó Judit a Borsnak arról beszélt, hogy számára a maszk viselése azt jelenti, hogy tiszteli a másikat, nem szeretné, hogy akaratlanul is átadja a vírust. Szerinte Magyarország szerencsés helyzetben van, és idejekorán megtörténtek azok a lépések is, amelyek megakadályozták a járvány robbanását. Szerinte ugyanakkor

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

mivel új vírusról van szó, még okozhat meglepetéseket, de hasonlóan viselkedik a világ minden részén, ezért ezeket az ismereteket is tudjuk használni.

Címlapkép: Semmelweis Egyetem

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem