Novák Katalin: ameddig biztonságos, addig lesz iskola

2020. szeptember 26. 17:04

Addig lesz iskola, amíg biztonságosan fenntartható a helyzet - mondta a Magyar Nemzetnek Novák Katalin, aki októbert tárca nélküli miniszterként felügyeli a családügyeket. Beszélt az új otthonteremtési támogatásról is.

A járványügyi szakemberek véleménye a mérvadó és azok alapján hoz majd döntést a kormány az iskolákról, óvodákról, de egyelőre működtetni kell az országot - többek között erről beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában Novák Katalin.

A miniszter azt mondta:

Amíg lehet, a gyerekeknek biztosítani kell, hogy járhassanak óvodába és iskolába. [...] Fontos, hogy az ország működhessen, de csak úgy, ha képesek vagyunk betartani a szabályokat és vigyázni egymás egészségére. Addig lesz iskola, amíg biztonságosan fenntartható a helyzet. Egyébként nemcsak hazánkban, de Nyugat-Európában is így van ez.

Novák Katalin közölte, "ha ne adj' isten olyan helyzet áll elő", hogy otthon kell maradni a kisgyerekekkel, erre kiemelten figyelni fognak, hiszen nem várható el, hogy valaki a kisgyermekét egyedül hagyja otthon. Beszélt arról is, hogy nagyszabású lakásépítési programot tervez indítani a kormány és nem kell félni attól, hogy csökkentik a családtámogatásokat.

A tervezett otthonteremtési programról Novák Katalin elmondta: azt szeretnék, hogy akik ma albérletben élnek, megkapják a lehetőséget, hogy saját tulajdonú otthonhoz jussanak, amit aztán a gyerekeik megörökölhetnek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Célunk, hogy könnyebben és olcsóbban lehessen építkezni, a vállalásnak ne legyenek aránytalan terhei. Át kell gondolnunk a már meglévő otthonteremtési támogatásokat is

- fogalmazott. Fontosnak nevezte a vidéki otthonteremtést, úgy vélte, erőssége lenne Magyarországnak, ha a vidék vonzóbb lenne a fiataloknak. Ha valaki tisztességesen megfizetett, értékes munkát végezhet vidéken, akkor sokan azok közül, akik korábban csak Budapesten tudták elképzelni az életüket, talán úgy döntenek, hogy hazamennek - mondta.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem