11 °C Budapest

Nincs megállás: hónapról-hónapra kevesebb a magyar

MTI
2019. április 26. 15:31

Növekedett a természetes fogyás 2019 első két hónapjában, miután 5,1 százalékkal kevesebb gyermek született és 11 százalékkal többen haltak meg az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A KSH közleményében azt írja, hogy 2019 első két hónapjában 13 891 gyermek született, 745-tel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Januárban 5,4, februárban 4,7 százalékkal kevesebb volt az élve születések száma 2018 azonos hónapjaihoz képest.

2019. január-februárban 26 106-an haltak meg, 2485-tel többen, mint az előző év azonos időszakában. Idén januárban 20, februárban 1,8 százalékkal többen hunytak el, mint egy évvel korábban. A növekedés hátterében a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhat - tették hozzá.

Kiemelték, mivel a születések száma csökkent, a halálozások száma pedig jelentősen emelkedett, a természetes fogyás 36 százalékkal, 3230 fővel több, mint egy évvel korábban. A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma csökkent: 3319 pár házasodott össze, 72-vel kevesebb, mint tavaly ilyenkor.

Ezer lakosra 8,8 élve születés és 16,5 halálozás jutott. Az előbbi 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 1,6 ezrelékponttal magasabb volt az előző év azonos időszakára számított értéknél. Ennek eredményeként a természetes fogyás 0,2 ezrelékponttal, 7,7 ezrelékre nőtt. Az év első két hónapjában ezer élve születésre 3,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám 2,1 ezrelékes értéke nem változott az előző év azonos időszakához képest - olvasható a közleményben.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 06:01
A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente...
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem