2019. december 14. szombat Szilárda

Nem semmi: a NASA által kifejlesztett gyógymódot tesztelnek a magyar kórházban


A NASA által 1960-as években kifejlesztett, úgynevezett neurofeedback rendszert az űrhajósok és a pilóták kiképzésénél használták a negatív stresszhatások csökkentésére, valamint a mentális és fizikai teljesítőképesség fokozására. A módszert először a magánszféra vette át forradalmi újításként, amivel többek között a tanulási nehézségben, figyelemzavarban küzdő gyermekek fejlődésében értek el sikereket. A rendszer most az első magyar állami intézményben, a Bajai Szent Rókus Kórházban debütál a mentális betegségek kezelésében - írja a HelloVidék.

A költséges berendezést a bajai kórházon belül működő Egészségfejlesztési Iroda közreműködésével uniós forrásból sikerült beszerezni, amelynek jelenleg az intézmény pszichiátriai osztálya ad otthon, ám a tervek szerint, nemcsak a súlyos mentális betegségben szenvedők számára jelent majd hatékony segítséget. Dr. Hal Viktor, a pszichiátriai osztály vezető főorvosa a november 18-án tartott sajtótájékoztatón kifejtette, a neurofeeedback, más néven EEG biofeedback módszer esetében egy noninvazív, vagyis mindenféle beavatkozástól mentes eljárásról beszélünk, tehát nem sugaraznak, nem mágneseznek, valamint tabletta és injekció formájában se kerül be idegen anyag az emberi szervezetbe.

Egy EEG-tréning során meghatározott számú érzékelőt helyeznek el a fej egy-egy jól behatárolt pontjára, amivel az agyhullámok mérését teszik lehetővé. Külső szemlélőként mindössze annyi látszik, hogy néhány lógó zsinórtól eltekintve a székben ülő páciens a számítógép képernyőjén futó képkockákat figyeli, és közben semmi sem történik. Azonban ez koránt sincs így. Ha többet is szeretnél megtudni arról, hogyan is működik az eljárás, olvasd el a HelloVidék teljes cikkét a témáról!

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor jobb, ha tudod, hogy lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 20 éves futamidő mellett már 2,77 százalékos THM-el, és havi 58 610 forintos törlesztővel fel lehet venni a Budapest Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a további bankok ajánlatai sem: az Erste Banknál például 53 724 forintos törlesztőt ígér a 2,68 százalékos THM; míg az MKB Banknál szintén alacsony, 2,74 százalékos THM is alacsony, 53 952 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a K&H, a CIB Bank és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

CBA

12.19-12.31
Országos

CBA

12.19-12.31
Országos

Kika

12.13-12.15
Országos

Spar

12.12-12.18
Országos

Interspar

12.12-12.18
Országos

Auchan

12.12-12.18
Országos

Tesco

12.12-12.18
Országos

Lidl

12.12-12.18
Országos

  Ajánlatunk