13 °C Budapest

Nem mindegy: iskolás gyerekek százai szívják nap mint nap ezt a levegőt

2019. október 8. 17:02

A Nemzeti Népegészségügyi Központ folyamatosan tájékoztatást ad a hazai légszennyezettségi adatokról, ami nem ritkán meghaladja az egészségügyi határértéket. Tavaly pedig napvilágot látott egy kutatás az iskolák benti levegőjének tisztaságáról. Ebből kiderült, hogy magas volt azoknak a gyerekeknek az aránya, akik a felmérés időpontjában valamilyen légúti problémával küzdöttek. Légtisztítás nélkül a beltérben sem szívunk be lényegesen mást, mint ami kint van, sőt adott esetben a benti levegő szennyezettebb és elhasználtabb lehet, különösen, ha viszonylag sokan vannak kis helyen. A rossz levegő belégzése pedig számos egészségügyi problémához, koncentráció- és teljesítményromláshoz vezethet, amire érdemes odafigyelnünk már a legkisebbeknél is.

Lassan itt a fűtési szezon, ami miatt a kinti levegő állapota ismét kedvezőtlenebb lesz. Sokszor hallani, hogy ebben az időben is szükséges a szellőztetés, és ez valóban így van, azonban érdemes odafigyelni a beltéri levegő megfelelő tisztítására, ugyanis a szellőztetés során a kinti levegőben lévő káros anyagok is bekerülhetnek a beltérbe, és ennek egészségügyi kockázata is lehet. Ráadásul a beltéri szennyezők miatt is romlik a levegő minősége, különösen akkor, ha többen sok időt töltünk egy helyiségben. A Nemzeti Népegészségügyi Központ által végzett kutatás szerint az iskolák levegője sem feltétlenül megfelelő minőségű. A kiküldött 105 ezer kérdőívből kiderült, hogy a kutatásban résztvevő gyerekek körülbelül 17-27 %-a valamilyen légúti tünettől szenvedett a felmérés időpontjában. 

A legjelentősebb kockázati tényező pedig a beltéri levegő minősége volt, ami a gyermekek közérzetére, állapotára és teljesítőképességére is kihat.

Számos külföldi országban, például Finnországban is az iskolák, óvodák épületét már olyan speciális légtisztítókkal szerelik fel, amelyeknek köszönhetően jó minőségű, az allergénektől, bacilusoktól és vírusoktól megtisztított levegőben tölthetik a gyerekek mindennapjaikat. Ma már Magyarországon is van példa erre, idén ősszel ugyanis két fővárosi kerület óvodái is professzionális légtisztítókkal felszerelkezve várták a kicsiket.

Ezzel pedig nem csak a gyerekek tömeges megbetegedését, hanem a szülők munkából való kiesését is mérsékelni tudjuk reményeink szerint. Sajnos már a legkisebbek között is sok az allergiás, nekik különösen fontos, hogy szűrt levegőt lélegezzenek be. Ezek a szűrők a kellemetlen szagokat is semlegesíti, ez is hozzá fog járulni a kerületi ovisok jó közérzetéhez, a csendes működés pedig a délutáni alvást sem fogja zavarni

- okolta meg az összes kerületi óvodára kiterjedő beruházást Zombory Miklós, a IX. kerület óvodai ellátásért felelős alpolgármestere.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem