11 °C Budapest

Nem fest túl jól a látlelet a magyarok egészségéről

2016. november 25. 09:31

Hiába járunk folyton orvoshoz mégis a magyarok vezetik a korai halálozási, a vastagbél és a tüdőrák halálozási statisztikákat- írja a Napi.hu az Egészségügyi Pillanatkép: Európa 2016 című OECD-jelentésre hivatkozva.

Míg egy átlagos uniós polgár születésekor 81 életévre számíthat, addig a magyarok csupán 76-ra, de egyes országokon belül is nagyon lehetnek az egyenlőtlenségek a képzettebb, jobban kereső, valamint a hátrányosabb helyzetű lakosok között, főként azért, mert az egyes csoportok különböző mértékben vannak kitéve egészségügyi kockázatoknak.

A százezer lakosra jutó, nem fertőző betegségek miatt bekövetkező korai halálozás átlagos rátája az EU 28 országában 201 fő, a magyarországi adat ennek több mint a duplája, 411 fő, amivel vezetjük a listát. De nem állunk túl jól a cukorbetegséget illetően sem: az EU-26 15 évesnél idősebb populációjában átlagosan 7 százalék a diabéteszes betegek aránya, a magyarországi 7,7 százaléknál csak Máltán, Görögországban, Portugáliában és Franciaországban fordul elő nagyobb arányban a kór.

Címlapkép forrása: Getty Images Hungary

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem