20 °C Budapest

Neked is van lakásbiztosításod? Akkor ezt mindenképp tudnod kell

2018. március 22. 12:00

Az építőipari munkaerőhiány és az építőanyagok drágulása miatt nem árt, ha átgondoljuk, hogy lakásunk és értékeink biztosítottsága megfelel-e elvárásainknak - emlékeztetnek szakértők.

Az elmúlt években mind a fővárosban, mind pedig vidéken nagymértékben emelkedtek az ingatlanok árai, egyes területeken közel duplájára nőttek. Ez az emelkedés részben a lakáspiac fellendüléséből, és ezzel összefüggésben a forgalmi érték emelkedéséből adódott. A lakásbiztosítások biztosítási összegei és díjai azonban messze nem követik ezt az ütemet. Ennek a fő oka az erős verseny mellett (a piacon 14 biztosító több mint nyolcvan terméke van jelen, közülük mintegy negyven különböző típusú szerződés ma is elérhető) az, hogy a biztosítási összegeket az épületek újjáépítési költsége, nem pedig a forgalmi értéke szerint határozzák meg - hívja fel a figyelmet a MABISZ.

Ám az is igaz, hogy az ingatlanpiaci boom-mal párhuzamosan a szakemberhiány, az építőipari alapanyagok drágulása és a munkadíjak emelkedése az újjáépítési költségeket is megnövelte. Ezért legalább a szerződésünk évfordulója előtt - amire a biztosítónktól kapott indexértesítő levél emlékeztet - érdemes végiggondolni, hogy a választott épületbiztosítási összeg adott esetben fedezné-e a tényleges kárunkat.

Célszerű szem előtt tartani, hogy a biztosítók által a kötéskor javasolt épület-négyzetméter ár az adott épület típusa, kora vagy egyéb paraméterek alapján meghatározott átlagos érték csupán. A szerződés megkötésekor a szerződő módosíthat a javasolt összegen, hiszen a biztosított épület konkrét kivitelezési színvonalát leginkább ő ismeri. Az épületbiztosítás kötésekor nem szabad megfeledkezni a melléképületekről sem, melyeket jellemzően külön fel kell tüntetni a szerződésben. A biztosítási összeg meghatározásakor arra is figyelemmel kell lenni, hogy ez ne csak az épület(ek), hanem az ingatlanon található építmények (például a kerítés, kerti járda, kút) értékét is fedezze.

Az értékkövetést segíti a szerződések évfordulós indexálása. Ezt a számítást a biztosító évente egyszer, a KSH által addig nyilvánosságra hozott indexadatai alapján képezi, azzal a kikötéssel, hogy a társaság ettől eltérhet. Az  indexálás során a biztosítási,  szolgáltatási összegek és díjak egymással arányosan változnak.  Azonban a biztosítónak nincs és nem is lehet információja arról, ha egy felújítás, korszerűsítés vagy például tetőtér beépítés nyomán megnő az újjáépítési értéke az ingatlannak. Ezért mindenképpen ajánlott a már meglévő lakásszerződéseket legalább évente egyszer  felülvizsgálni, és szükség esetén módosítani.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A lakásbiztosítások az ingatlan mellett az ingóságokra is kiterjednek. Az ingóságok biztosítási összegének alapja is a pótlási, újrabeszerzési érték. (Néhány kivételtől eltekintve, amit mindig az adott szerződési feltételek rögzítenek.) Ezek kapcsán is megéri végiggondolni, mennyire lenne elegendő a  biztosítási összeg abban az esetben, ha az összes értéket újra be kellene szerezni egy komolyabb kár bekövetkezte után, vagy hogy esetleg beszereztünk-e olyan új vagyontárgyakat, amelyeket külön meg kell jelölni a biztosítási szerződésben.

Például eddig nem tartalmazott a szerződés nemesfémekre fedezetet, tehát új vagyoncsoportot is be kell vonni. Vannak olyan társaságok, ahol a 250-300e Ft feletti értékű vagyontárgyakat külön vagyoncsoportba kel l belefoglalni, akár tételesen felsorolva. De persze csak annak érdemes minderre időt szánni, aki már rendelkezik lakásbiztosítással. A kb. 4,4 millió magyarországi lakóingatlanból több mint egymilliónak a tulajdonosa egyelőre még nem jutott el idáig. 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem