8 °C Budapest

Négy és fél évet kaphat az unokázós csaló: 3 milliót vitt el egy idős nőtől

2020. december 2. 10:02

Vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a 45 éves férfival szemben, aki 3 millió forintot csalt ki egy idős helyi asszonytól.A férfi nyomozás során ismeretlenül maradt társai tavaly decemberben egy ismeretlen brit számról felhívták a 71 éves asszonyt a kaposvári otthonában úgy, hogy egyikük magát az idős asszony unokájának adta ki.

A férfi a beszélgetés során arra hivatkozva csalt ki pénzt a nőtő, hogy autóbalesetet okozott, és 3 millió forintra van szüksége sürgősen ahhoz, hogy a másik fél ne tegyen ellene feljelentést, illetve ne bántalmazzák ott a helyszínen. Az asszony meggyőzése érdekében a telefonhívás során egy nő is átvette a telefont az állítva, hogy nekik okozott balesetet az állítólagos unoka, és nyomatékosan követelte nem létező káruk megtérítését is.

A magát az unoka barátjának kiadó 45 éves férfi a telefonhívás idején már ott várakozott a nyugdíjas házánál, majd miután társai letették a telefont, az asszony abban a téves hiszemben hívta be a lakásába, hogy a férfi fogja elvinni a pénzt a baleset helyszínére. A férfi a lakásba lépve átadta a mobilját az idős nőnek, melyen ekkor újra a magát unokának kiadó elkövető jelentkezett, és sürgetette az asszonyt, hogy minél előbb adja át a készpénzt ismerősének, aki ennek végül eleget tett, és 3 millió forintot adott át a férfinak. Az elkövető ezután sietősen távozott a helyszínről az autójával.

Az unokázós csalót a kaposvári rendőrök az eset másnapján azonosították és elfogták, majd az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a letartóztatását. A végig tagadásban lévő férfi társait a nyomozás során nem sikerült felderíteni.

Az ügyészség 4 és fél év börtönt kért a többszörösen büntetett előéletű, jelenleg is egy másik ügyben kiszabott börtönbüntetését töltő férfira, arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm