16 °C Budapest

Nálad is beütött a karácsonyi depresszió? Így enyhítheted a tüneteket

2019. december 24. 11:01

Az ünnepekkel, főleg a karácsonnyal kapcsolatba hozott "mentális zavarok" gondolata egyesekben azt az érzést keltheti: talán ők maguk is mentális betegek. Nincs azonban semmilyen tudományos alapja annak, hogy ez így lenne, ellenben több dolog is van, amivel enyhíthetünk az ünnepi hangulat esetleges negatív hatásain.

Karácsony idején elkerülhetetlenné válik, hogy letámadjon minket az ünnepi hangulat, hiszen fel van díszítve a város, a TV családi műsorokat közvetít, és mindenki ajándékokra vadászik a szeretteinek. Legtöbbünk számára ez természetes, sőt, sokan egész évben várják a karácsony eljöttét. Azok viszont, akik lelki gondokkal küzdenek, vagy magányosak, ezt az időszakot igazi teherként élik meg, és ez cseppet sem teszi elviselhetőbbé amúgy sem kellemes hétköznapjaikat.

Valójában nincs ebben semmi meglepő: amikor az ember szomorú vagy magányos, egy önfeledten, boldogan ünneplő társaságban csak még szomorúbb, még magányosabb lesz. Nem nehéz egyetérteni azzal, hogy ez nagyon nem jó így, de mégis tény, hogy teljesen emberi dolog, és nem valamiféle rendellenesség.

A szeretet ünnepének időszakában igen sokat hallani az úgynevezett "karácsonyi depresszióról", amit lassan már tényleges "betegségként" kezdenek számon tartani, és kezelni.

Bár egy ilyen személy számára nem könnyű egyedül átvészelni a mindenhonnan áradó karácsonyi hangulatot, nagyon is vannak dolgok, melyekkel érdemben tenni lehet a mentális egyensúly fenntartásáért.

Először is, ilyenkor hagyományosan süteményektől és egyéb édes finomságoktól roskadoznak az asztalok, melyek ugyan átmenetileg nagyon kellemes élményt nyújtanak, mentális állapotunkra viszont kimondottan rossz hatással lehetnek ezek az ízletes falatok. Dr. Eva Selhub, a Harvard egyetem orvosi előadója a következőket írta a témáról az egyetem weboldalán:

Mint ahogyan egy drága autó, az agyunk minőségi üzemanyaggal működik a legjobban. A magas minőségű ételek, melyek sok vitamint, ásványi anyagot és antioxidánst tartalmaznak, táplálják az agyat, és megvédik az oxidatív stressztől - a szabad gyököktől, melyek a test oxigén használatakor keletkeznek, és károsíthatják a sejteket.

"Sajnos azonban, csakúgy mint egy drága autó, az agyunk sérülést is szenvedhet, ha bármi olyat kap, ami nem minőségi üzemanyag. Az "alacsony minőségű" üzemanyagtól (mint a feldolgozott és finomított ételek) az agy nehezen tud megszabadulni. Több tanulmány is úgy találta, hogy a finomított cukrokban gazdag étrend káros hatással van az agyműködésre - és súlyosbítja a hangulati zavarok tüneteit, ahová depresszió is tartozik."

Ugyanakkor szintén hajlamosak vagyunk az ünnepek alatt megfeledkezni a testmozgás fontosságáról, pedig kutatások kimutatták, hogy a testmozgás közvetlen hatással van az agyra.

A rendszeres testmozgás növeli az agy bizonyos régióinak térfogatát, úgy, hogy jobb vérellátást biztosít, ami javítja az agysejtek oxigén és tápanyagellátását, és elősegíti az agysejtek jelátvitelét (kommunikációját) és növekedését.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Olyan emberek társaságát érdemes keresni ilyenkor, akik jól bánnak velünk.

Akik törődnek velünk. Akik hajlandóak elfogadni minket úgy, ahogy vagyunk. Bár a mai társadalomban olykor úgy tűnhet, hogy nem könnyű ilyen emberekre lelni, jusson eszünkbe, hogy mások ugyanúgy keresik a társaságot az ünnepek idejére. Érdemes felkutatni őket.

Ezekkel szemben a legrosszabb dolog, amit ilyenkor tehetünk, az az, hogy tudatmódosító anyagokhoz, például pszichiátriai szerekhez fordulunk. Az ilyen jellegű anyagok anyagok erőteljesen átalakítják az agyban végbemenő vegyi folyamatokat, azt az érzést keltve bennünk, hogy valójában nincs is olyan nagy baj.

Mindeközben azok a lelki tényezők, melyek a nyomott hangulatot vagy kétségbeesést okozzák, teljesen kezeletlenül maradnak, eszünkbe sem jut majd, hogy szembenézzünk velük. A pszichiátriai szerek pedig szépen lassan átalakítják agyunk kémiai hírvivő rendszerét, így a szerek nélkül már (egyénenként változó, hogy milyen mértékben) nem lesz képes normális működésre, elvonási tünetek fognak jelentkezni, ha megpróbáljuk elhagyni őket. Ez az út így sokkalta inkább csapda, mint valódi megoldás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem