Most tényleg berobbant a járvány a régióban: meredeken emelkednek a fertőzöttségi mutatók

MTI
2020. szeptember 9. 19:02

Romániában ismét több mint ötven koronavírusos beteg haláláról számoltak be a hatóságok szerdán, ezzel meghaladta a négyezret a járvány halálos áldozatainak száma. Közben rekordmagas a napi új fertőzöttet találtak Csehországban. Szlovéniában is rekordot döntött, Horvátországban pedig ismét meghaladta a háromszázat az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. És változatlanul gyors ütemben terjed a koronavírus-járvány Ukrajnában, szerdára is több mint 2500 új megbetegedést regisztráltak, velük együtt az igazolt fertőzöttek száma már meghaladta a 143 ezret, és jelenleg több mint 75 ezren betegek az országban.

Románia

A stratégiai kommunikációs törzs szerdai összesítésében szereplő 51 haláleset csaknem 20 százalékkal meghaladja az utóbbi két hét átlagát. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint az EU-ban lakosságarányosan továbbra is Romániában a legmagasabb a koronavírus-fertőzésnek tulajdonítható halálozási ráta. Az utóbbi két hétben Romániában minden egymillió lakosra 31 koronavírus-haláleset jutott, ami több mint hétszerese az európai uniós átlagnak.

Az utóbbi 24 órában újabb 1271 embernél mutatták ki a koronavírust Romániában, ami nyolc százalékkal magasabb az utóbbi két hét átlagánál, de nem lóg ki a sorból. Az országban immár több mint egy hónapja egyenletesnek mondható a járvány terjedési üteme, a napi fertőzések átlaga pedig 1200 körül mozog a tesztek számának függvényében. Az országban több mint 98 ezer fertőzést regisztráltak a járvány kezdete óta, közülük 41 ezret gyógyultnak nyilvánítottak. Az ismert aktív esetek közül 7137 beteget kezelnek kórházban, a súlyos esetek száma pedig egy hete folyamatosan - de nem számottevően - csökken: jelenleg 459-en szorulnak intenzív kezelésre.

Csehország

Az egészségügyi minisztérium szerda reggeli kimutatása szerint kedden 1164 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami 366-al több az eddigi legmagasabb, pénteki napi esetszámnál. Adam Vojtech egészségügyi miniszter azonnal reagált a járványhelyzet rosszabbodására, és közölte: csütörtöktől kezdve a zárt termekben az egész országban kötelező lesz a maszkok viselete. Eddig maszkot csak a közösségi közlekedési eszközökön, egészségügyi és szociális intézményekben, valamint a hivatalokban kellett viselni. A miniszter szerint nem kizárt további óvintézkedések elfogadása sem.

Rekordmagas az aktív igazolt fertőzöttek száma is: a minisztérium 9272 fertőzöttet mutatott ki. A kórházakban jelenleg már 234 személyt kezelnek Covid-19-betegséggel, akik közül 62 személy lélegeztetőgépen van. Legutóbb április végén volt ennyi súlyos beteg. Az elhunytak száma 441. Március elsejétől, amikor az első fertőzöttet regisztrálták, a mai napig 29 877 ember fertőződött meg, közülük több mint 20 ezren már meggyógyultak.

A napi esetek száma szeptember elseje óta gyorsan emelkedik, gyorsabban, mint tavasszal. A CTK hírügynökség szerint az Európai Unióban jelenleg csak Spanyolországban, Franciaországban, Horvátországban, Romániában és Máltán rosszabb a helyzet, mint Csehországban. Az összes szomszédos országban jobb a helyzet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) prágai irodája keddi nyilatkozatában nyugtalanítónak nevezte a helyzet alakulását. Andrej Babis kormányfő a WHO nyilatkozatát élesen bírálta és visszautasította. A koronavírus-járvány alakulása lesz az egyik legfőbb témája az úgynevezett slavkovi hármas, tehát a cseh, a szlovák és az osztrák kormányfő szerda délutáni bécsi találkozójának. A slavkovi hármast 2015-ben alakították meg a három ország szorosabb együttműködése céljából.

Szlovénia

Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint kedden 79-cel 3312-re nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Hétfőn még 45 új esetről számoltak be. Az eddigi legtöbb fertőzést, 61-et a járvány kezdetén, március 26-án regisztrálták az országban. Nem történt új haláleset, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 135 maradt. A diagnosztizált betegek közül 33-an vannak kórházban, és közülük négyet ápolnak intenzív osztályon. Az aktív betegek száma 519.

Új járványgócok az idősotthonokban és az iskolákban alakultak ki. Szlovéniában szeptember 1-jén kezdődött a tanév. Teljes intézményeket nem zárnak be a járványhelyzet miatt, csak osztályokat küldenek karanténba, és digitális oktatásra állnak át, majd a 14 nap lejártával a tanulók visszatérnek a tantermekbe.

Horvátország

Horvátországban a válságstáb jelentése szerint az elmúlt 24 órában 341-gyel nőtt, és elérte a 12 626-ot az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Kedden még 204 esetről számoltak be, az elmúlt héten az új fertőzöttek napi száma többször is meghaladta a háromszázat. Kedden három új haláleset történt, így a járvány halálos áldozatainak száma 206-ra nőtt. A betegek közül 299-en vannak kórházban, közülük 24-en lélegeztetőgépre kapcsolva. Az aktív betegek száma 2587, és 8688-an vannak hatósági karanténban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Vili Beros egészségügyi miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: a napi új esetek számánál sokkal fontosabb, hogy hányan kerülnek kórházba, illetve hogy van-e szükségük lélegeztetőgépre. Jelenleg 24-en vannak intenzív osztályon, kettővel többen, mint egy nappal korábban, és ez nem jó - mondta, majd hozzátette: azok, akik lélegeztetőgépre vannak kapcsolva, nem biztos, hogy fel is épülnek.

Horvátország a negyedik az Európai Unió tagországai között, ahol százezer főre vetítve a legmagasabb a halálozási arány. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legutóbbi összegzéséből kiderült, hogy Romániában a legmagasabb, 3,2 a koronavírus-fertőzésnek tulajdonítható halálozási ráta, ezt követi Bulgária (1,6), Spanyolország (1,4) és Horvátország (0,7). Beros szerint mindenki maga tehet a legtöbbet a járvány megfékezéséért. "Ismerjük a módját annak, hogyan tudunk, azaz hogyan kell küzdenünk a járvány ellen, és ezt tiszteletben kell tartani" - húzta alá.

Ukrajna

Az elmúlt napon 2551 új esettel 143 030-ra nőtt az eddig azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 45 újabb halálos áldozattal 2 979-re emelkedett, miközben eddig 64 703-an gyógyultak meg, közülük előző nap 1157-en. Jelenleg 75 348 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1349-cel nőtt egy nap alatt. A járvány kezdete óta a legtöbb új fertőzöttet, 2836-ot múlt pénteken jegyezték fel, az egy nap alatt elhunyt legtöbb beteget, 57-et pedig egy napja, hétfőn.

Területi bontásban előző nap a legtöbb új beteget, 310-et megint az ország második legfertőzöttebb területének számító fővárosból, Kijevből jelentették, a második legtöbbet, 291-et a kelet-ukrajnai Harkiv megyéből, a harmadik helyre pedig e tekintetben 244 új esettel a nyugati országrészben lévő Ternopil megye került. Kijevben eddig 15 821 fertőzöttet azonosítottak, az elhunytak száma pedig négy újabb áldozattal 250-re nőtt. Az ország legfertőzöttebb régiójában, a nyugat-ukrajnai Lviv megyében az azonosított betegek száma elérte a 16 269-et, az elhunytaké kettővel 454-re emelkedett.

Kárpátalján a jelenlegi adatok alapján az igazolt fertőzöttek száma 8277, közülük eddig 276-an haltak bele a betegségbe, és 3571-en győzték le a kórt. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter tájékoztatóján közölte, hogy előző nap 389 koronavírusos beteget kellett kórházba szállítani. Az egészségügyi alkalmazottak közül újabb 135 kapta el a vírust, közülük már több mint 12 300-an fertőződtek meg.

Az ukrán fegyveres erők közlése szerint előző napon rekordszámú, 68 új megbetegedést jegyeztek fel alkalmazottaik körében. A hadseregben jelenleg 650-en betegek, 1389-en gyógyultak meg a járvány kitörése óta, és eddig hat haláleset történt.
Ukrajnában a járvány kezdete óta mostanáig csaknem 1,752 millió PCR-tesztet végeztek el az országban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem