9 °C Budapest

Modern népbetegség tizedeli a magyarokat: tízezrek orvos nélkül is megúszhatnák

2019. szeptember 2. 15:11

Magyarországon döbbenetesen sokan halnak meg valamilyen szívbetegség következtében. Ami nem elég, hogy civilizációs betegségünk, hazánkban egyértelműen vezető halálok. Egy friss, 12 éven át futó kutatás eredményei azonban azt mutatják, hogy a magas vérnyomás, illetve a koleszterinszint parányi csökkentése is elég ahhoz, hogy az ember 80 százalékkal csökkentse a szívroham vagy a stroke kialakulásának kockázatát. Elég tehát egy kis odafigyelés az étrendre vagy némi mozgás beiktatása a napi rutinba, és máris brutálisan javulnak az ember túlélési esélyei. 

Magyarországon 2018-ban összesen 131 045 ember halt meg. Ebből heveny szívizomelhalás okozta 5 833 ember halálát, valamint további 26 269 ember veszítette életét egyéb ischaemiás szívbetegségek (szívizom elégtelen vérellátásának betegsége) következtében - derült ki hivatalos KSH statisztikákból. Mindez azt jelenti, hogy a tavalyi évben az összes haláleset 

24,5 százalékát valamilyen szívbetegség okozta Magyarországon.

Ez a szám bődületesen magas, már csak abban a tekintetben is, hogy európai uniós összevetésben is bőven az összesített lista élén járunk. A legfrissebb, 2016-os adatokat összehasonlító számok tekintetében például 100 000 lakosra Magyarországon jut a 4. legtöbb, szívbetegséggel összefüggő haláleset. 

Az a fránya koleszterin

A statisztikai adatok alapján tehát egyértelműen kijelenthető, hogy a szívbetegség Magyarországon halálos népbetegség, vezető halálok. Kialakulását pedig rengeteg rizikófaktor előmozdítja, ezek közül a webbeteg gyűjtése szerint a legjellemzőbbek: a stressz, magasvérnyomás, magas vércukor- és koleszterszinszint. E rizikófaktorok ráadásul rendkívül alattomosak, ugyanis hosszú időn át károsíthatják úgy a szervezetet, hogy a bajt már csak akkor érzékeli az ember, ha tényleg nagy a gond. 

A szívbetegségekre hajlamosító rizikófaktorok azonban, mint ahogy az látszik is, olyan élettani tényezők sokasága, amik ellen maga az ember is felléphet mindennapjai során. De még hogy!

Megöl, ha nem vigyázol

A szívbetegségek kialakulásában sokszor óriási szerepe van a magas koleszterinszintnek. Ez talán a manapság egyik legtöbbet hangoztatott tézis. Ha ugyanis magas az ember koleszterin szintje, akkor a felesleg az érfalakban lerakódhat és plakkok jöhetnek létre, amik rongálják az érfal szerkezetét, továbbá szűkíthetik az ér átmérőjét. 

A magas koleszterin tehát halálos ellenség, az egyik legnagyobb magyar civilizációs betegség egyik fő okozója. A betegség három leggyakoribb kiváltó oka a genetikai hajlam, egyes anyagcsere betegségek,

de az esetek legnagyobb többségében a helytelen táplálkozás

- írja a házipatika. Azaz a szívünk egészséges működését leginkább veszélyeztető tényezőt sokszor egyszerűen le lehetne győzni azzal, hogy az ember követ valamilyen diétát és csökkenti a rendkívül zsíros, leginkább állati eredetű táplálékbevitelét. És ez nem vicc!

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Új kutatás

Friss kutatások szerint ugyanis már a magas vérnyomás és a koleszterinszint kismértékű csökkentése is nagymértékben csökkenteni képes az akár halálos kimenetelű szívbetegségek kockázatát. A Cambridge-i Egyetem tudósai több mint 438 000 ember szívegészségét elemezték 12 éven át, és azt találták, hogy 

azok, akik akár parányi mértékben is képesek voltak csökkenti magas vérnyomásukat, illetve magas koleszterin-szintjüket, 80 százalékkal kevesebb valószínűséggel kaptak szívrohamot, strokeot vagy váltak a korai elhalálozás áldozatává.

A kutatócsoport szerint a jó szívegészség rendkívül kifizetődő, ráadásul rengeteg szenvedéstől kímélheti meg az embereket. Éppen ezért a kutatásban résztvevők abban bíznak, hogy eredményeiknek hosszú távú hatása lesz, azok ugyanis azt bizonyítják, hogy nem is feltétlenül kell teljes életmódbeli változást végbevinni az embereknek, hanem elég csak tudatosan figyelniük arra, hogy akár már csak minimálisan is csökkentsék koleszterin szintjüket, magas vérnyomásukat. Ezt pedig mindig bizonnyal könnyebb elérni, mint egy teljesen új életet kezdeni. 

A kutatók azt is hangsúlyozták, hogy bár a szívbetegségek az egész fejlett világban civilizációs betegségnek számítanak, és rengetegen halnak be évente, attól az igazság még az marad, hogy a legtöbb esetben a hajlamosító tényezők az életmód megváltoztatásával, tudatos mozgással a minimális szintre csökkenthetők. Ezért az orvosok mindenképp azt javasolják, hogy az emberek járjanak rendszeres szűrésre, és amennyire csak lehet monitorozzák saját vérnyomásuk, koleszterinszintjük. 

Érdemes lépni

A kutatási eredményeket érdemes Magyarországon is mérlegelni. Hazánkban ugyanis, ahogy az a bevezetőnkből is kiderült rengetegen halnak bele különböző szívmegbetegedésekbe. Úgy, hogy közben sokszor elég lenne csak többet mozogni vagy némileg változtatni étkezési szokásainkon. A cambridge-i kutatás pedig éppen arra világít rá, hogy nem érdemes a problémát úgy kezelni, hogy "úgyse vagyok képes" minden finomságról lemondani, vagy "hogy én nem vagyok képes elkezdeni sportolni" és a többi kifogásat ki kell iktatni a gondolkodásunkból, hiszen már parányi változtatás is elég ahhoz, hogy a szívbetegségek kockázatát az ember 80 százalékkal csökkentese. Ez pedig bárhonnan nézzük is, elég jó deal!

Érdemes tehát mellőzni a nassolnivalókat, ráfeküdni a szárnyasok, halak fogyasztására, kerülni a májat, velőt, belsőségeket, valamint sok vizet inni és mozogni. A statisztika ugyanis ez esetben az emberek oldalára állt. 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem