9 °C Budapest

Milliós biztosítást kell kötni a szerelőknek: ez fedezi, ha hibáznak

2017. szeptember 5. 13:04

Szeptembertől bizonyos építési tevékenységeket végzőktől minimum 1 millió forint összegű felelősségbiztosítás meglétét várja el két kormányrendelet. Habár a jogszabályi követelménynek megfelelő felelősségbiztosítás eddig is elérhető volt a piacon, mindenkinek, aki rendelkezik ilyennel, érdemes ellenőrizni, hogy a konkrét szerződés mire nyújt fedezetet, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).


A kormányrendeletek szerint szeptembertől minden villanyszerelési-, vízközmű-bekötési tevékenységet végző szakembernek, gazdasági társaságnak (vagyis akik a hálózatokra való csatlakozást végzik el) be kell jelentenie azt a műszaki biztonsági hatóságnál. Ezt egy formanyomtatvány segítségével tehetik meg, amihez csatolni kell a meghatározott képesítés és gyakorlati idő meglétét igazoló okiratokat. Emellett a tevékenység végzésének feltétele az is, hogy nyilatkozzon arról, az alkalmazott technológiához jogszabályban előírt feltételeknek megfelel, továbbá rendelkezzen legalább 1 millió forint értékű felelősségbiztosítással, ami a munkavégzésből eredő esetleges károk fedezetét hivatott megoldani.

A felelősségbiztosítási piac a nem-életbiztosítási terület átlagát meghaladó mértékben növekedett 2016-ban is, s az általános felelősségbiztosítások közül számos megfelel a jogszabályban előírt követelményeknek, tette közzé a MABISZ. Azonban akik rendelkeznek ilyennel, azoknak is mindenképpen érdemes konzultálniuk biztosítójukkal vagy alkuszukkal arról, pontosan mire nyújt fedezetet a szerződésük. A műszaki biztonsági hatóság megtiltja a tevékenység végzését abban az esetben, ha a szerelő az említett követelményeknek nem felel meg, de akkor is, ha súlyosan megsérti a vonatkozó szakmai szabályokat, mely révén élet és testi épség veszélyeztetését, vagy jelentős anyagi kárt okozott. Egy évre felfüggesztethető a tevékenység akkor is, ha a szerelő nem a felülvizsgált tervdokumentációnak, illetve nem az előírásoknak megfelelően végezte el a munkát.

A tavaly év végi adatok szerint 110 ezer általános felelősségbiztosítási szerződést kötöttek meg, amelyekhez közel 30 milliárd forintos díjbevétel társul. A piac élénkülése részben annak a jogalkotói tevékenységnek volt a következménye, amely az építőipari tervezési és kivitelezői tevékenységet végző vállalkozások számára előírta a kötelező felelősségbiztosítást.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Jellemzően azonban ezekben a szerződésekben nagyon alacsonyak a biztosítási összegek, mivel sok esetben nincs törvény által előírt minimális limit, illetve maguk az érintettek sincsenek tisztában az általuk okozható kár lehetséges mértékével. Ennek megfelelően számukra a legfontosabb szempont a minél alacsonyabb biztosítási díj. Az új jogszabállyal összefüggésben minden vállalkozónk érdemes átgondolni azt is, hogy esetleg 1 millió forintnál nagyobb károk keletkezhetnek-e munkájával kapcsolatban. Ebben az esetben ugyanis a nagyobb biztosítási összeg a vállalkozónak és a megrendelőnek is nagyobb biztonságot jelent, hívja fel a figyelmet a MABISZ.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem