2020. augusztus 8. szombat László

Miért járunk egyre többet magánorvoshoz?


Mi a járulékfizetők véleménye a hazai egészségügyi ellátórendszerről? Erre a kérdésre kereste a választ a Róbert Károly Magánkórház. A kutatásból kiderült: a páciensek elégedetlenek, többségük jár magánorvoshoz és tisztában vannak azzal, hogy többet kell fizetni a magánszolgáltatásokért. Arra azonban nincs egyértelmű válasz, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszert hogyan kellene átalakítani.


A kutatás eredményeit bemutató sajtótájékoztatót Lantos Gabriella azzal indította, hogy két évvel ezelőtt megváltozott a páciensek összetétele és kezdett az a benyomása lenni, hogy a kórház nem ismeri az ügyfeleit. Évről évre 20%-kal nő a betegek száma a magánegészségügyi szolgáltatást nyújtó intézményben és ez a páciensek összetételében is változást hozott elmondása szerint.

Kevésbé tehetős emberek kezdtek el hozzánk járni, középosztálybeliek. Ez kezdetben benyomás volt, ezért készíttettünk egy kutatást - magyarázta a felmérés kiváltó okát Lantos Gabriella.

A kutatás a 25-60 éves korosztályt vizsgálta, Budapest és Pest megyében, erre a csoportra reprezentatív ez a kutatás. Ők azok, akik aktívak a munkaerőpiacon. A megkérdezettek 84%-a tekinthető járulékfizetőnek. A magánkórház operatív igazgatója őket úgy mutatta be, hogy ezek az ügyfelek befizetik a közös kasszába a járulékot, majd nem veszik igénybe az állami szolgáltatást, majd eljönnek egy magánszolgáltatóhoz és újra kifizetik a szolgáltatást.

Első körben azt vizsgálták, hogy kik is ezek a járulékfizetők. A kutatásból kiderült, hogy nagyon elégedetlenek a jelenlegi állami rendszerrel. 91%-uk mondta azt, hogy a járulék összegét nem érdemes befizetni ezért a színvonalért. Ha csak azokat tekintjük, akik már vettek igénybe magánszolgáltatást, akkor már csak 5% volt elégedett az állami szolgáltatás színvonalával.

 

Nem luxus a magánegészségügyi szolgáltatás, hiszen egyre több ügyfél van

- hangsúlyozta Lantos Gabriella.

Miért választják ezt a betegek?

A kutatás arra a kérdésre is kereste a választ, hogy miért veszik igénybe a magánszolgáltatásokat ilyen sokan. Erre három választ találtak: az idő, a bánásmód és az átlátható finanszírozás miatt. Ez utóbbi kapcsán Lantos Gabriella megjegyezte, hogy ezek a járulékfizetőknek tudják, hogy miért és mennyit fizetnek és hálapénz nélkül veszik igénybe a szolgáltatást és számlát is kapnak minderről.

A kutatás során megkérdezték, hogy hajlandóak-e többet fizetni a magánszolgáltatásokért. Erre a felmérésben választ adók kétharmada igennel felelt.

A jelenlegi finanszírozási rendszer átalakításának módjában azonban nem egyértelmű a kép, legalábbis a kutatás alapján. A megkérdezettek 39%-a mondta azt, hogy a kötelező minimum 6930 forintot fizetné be az OEP-nek és csak magánegészségügyi szolgáltatásokat venne igénybe. 32%-uk vélekedett úgy, hogy a jelenlegi egészségügyi járulék mellett más formában is fizetne egészségügyi szolgáltatásokért. 29%-uk pedig azt mondta, hogy csak az OEP rendszerébe fizetne járulékot és az állami egészségügyi rendszert használná.

A kutatásból az is kiderült, hogy abban is nagyon megosztottak az emberek, hogy milyen konstrukcióban fizetnének szívesen a magánszolgáltatásért. Itt a havi rendszerességű biztosítás, az egészségpénztári befizetéseket és az eseti díj fizetését is említették, közel hasonló arányban. Kis részt képviseltek azok, akik nem fizetnének egyáltalán a magánszolgáltatásokért.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.