6 °C Budapest

Merkel: súlyosbodhat a helyzet Németországban kerülni kell az érintkezéseket

MTI
2020. március 13. 04:06

 A lehető legnagyobb mértékben csökkenteni kell az emberek közötti érintkezést a koronavírus-járvány fékezéséhez - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtök este Berlinben, a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.

Hangsúlyozta, hogy az állami intézmények és a gazdaság legfontosabb területeinek működőképességét fenn kell tartani, de minden egyéb ügyben kerülni kell az emberek közötti érintkezést. Ezért az eddigi ezerfős határérték alatt is el kell halasztani az összejöveteleket minden lehetséges esetben.

Kiemelte, hogy a koronavírus-járvány "ismeretlen kihívás", ezért a tudomány megállapításaira kell építeni a járványügyi intézkedéseket. Németország a "dinamikus járványkitörés" szakaszában van, vagyis a fertőzöttek száma "nagyon erőteljesen emelkedik".

Azonban sikerült egy igen korai szakaszban felismerni járványt, így a nem feltétlenül szükséges társas érintkezés mellőzésével lehet még küzdeni a helyzet további elmérgesedése ellen - fejtette ki a német kancellár.

További hírek a koronavírusról itt!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem