12 °C Budapest

Megyénként csak egy-két fogorvosi ügyelet lesz? Itt a minisztérium javaslata

2020. március 26. 09:30

Megyénkét egy-két rendelőt kell hatóságilag kijelölni, ahol a sürgős eseteket ellátják - áll Kásler Miklós miniszter a fogorvosoknak címzett levelében. A fogászatra érkezőket is szűrni, és szükség esetén tesztelni kell koronavírusra.

Megoldást kell találni a sürgősségi fogorvosi ellátás biztosítására - írja a Hvg.hu az emberi erőforrások minisztere levelét idézve. Kásler Miklós ebben a minisztérium szakmai kollégiumának ajánlását küldte meg a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi tagozatának. A tárcavezető emlékeztet: a fogorvosi rendelőben a vészhelyzetben bevezetett jogszabály következtében csak sürgősségi beavatkozás nyújtható, így nagymértékben csökkent a rendelőket felkereső páciensek száma. A gondot nem az jelenti, hogy az alapellátásban a betegellátás csak a sürgősségi panasszal érkezők ellátására korlátozódott, de gyakorlatilag elmondható, hogy a fogorvosi szolgálatok sorra zárnak be, mivel nem tudnak hozzájutni megfelelő védőeszközköz és fertőtlenítőszerekhez.

Így a betegellátás biztonsága nemhogy sérül, de leginkább nincs betegellátás

- írta Kásler Miklós. Ezért a következő javaslatokat teszi a tárca:

  • Minden megyében hatóságilag ki kell jelölni egy vagy két állami/önkormányzati tulajdonban lévő rendelőt (a megye lakosságszámnak megfelelően), és ott ki kell alakítani a betegek fogadásához, ellátásához szükséges feltételeket.
  • Itt a védőfelszerelés- és fertőtlenítőszer-utánpótlásról folyamatosan gondoskodni kell.
  • Annak érdekében, hogy a páciens a rendelőt keresve ne utazzon hosszan és/vagy feleslegesen, a mobilszolgáltatók segítségével rendszerüzenetben lehetne a centrumok elérhetőségéről tájékoztatást adni.
  • A rendelő előtt ki kell alakítani eg részt, ahol a páciens kockázati besorolása megtörténhet. [...] Ezt a tevékenységet végző szakorvosoknak feladatuk végzése során köpenyt, sebészi maszkot és gumikesztyűt kell viselniük.
  • Amennyiben a páciens kikérdezése során kiderül, hogy halasztható problémával kereste fl a rendelőt, akkor a megnyugtatása után, türelmet kérve, meg kell kérni, hogy panaszával a vészhelyzet megszűnte után keresse fel ismét a rendelőt. Bármilyen olyan esetben, amikor kétség merül fel a beteg besorolásával kapcsolatban, a beteget meg kell vizsgálni, hogy biztosan el lehessen dönteni, sürgősségi beavatkozását igényel-e.
  • A rendelőben, ha van személyzet, aki ezt a feladatot el tudja végezni, akkor őket kell megbízni a sürgősségi betegellátás végzésével, amennyiben nincs, akkor hatóságilag a megyében működési engedéllyel rendelkező, minden 65 év alatti, közfinanszírozott és magánszolgáltatót bevonva kell a beosztást elkészíteni.
  • Amennyiben a kérdőív kitöltését követően a beteg a fertőzésgyanús kategóriába kerül, a pácienst tájékoztatni kell erről a tényről. Ezzel egyidejűleg rá kell adni egy sebészi maszkot, gumikesztyűt, hosszú ujjú látogatói köpenyt.
  • A fogászati kezelőegységek vízhűtéssel működő eszközeinek használata a fokozott fertőzésveszély miatt nem javasolt, csak nagyon indokolt esetben. A kezelőben a következő védőfelszerelések szükségese: sebészi maszk/FFP2/FFP3 maszk, gumikesztyű, látogató köpeny, plexi szemüveg, vízlepergető védőruházat, műtős sapka, egyszerhasználatos műszerek.
  • A fertőzésgyanús betegtől mintát kell venni. A levett mintát a lehető leghamarabb el kell küldeni a legközelebbi, kijelölt laboratóriumba.
  • Az eredmény megérkezéséig a beteg szájmaszkkal kell ellátni, és egy elkülönített helyiségben kell az eredményt megvárnia, vagy ha az csak másnap várható, akkor otthoni, járványügyi megfigyelés (karantén) alatt kell kivárni az eredményt.
  • Pozitív eredmény esetén a területileg illetékes tisztiorvost kell értesíteni, aki az általános eljárásrend szerint jár el.

A levélben egyértelműsítik azt is, mi számít sürgős esetnek. Ilyen például friss balesetben megsérült fog ellátása - visszahelyezés, sínezés, gyógyszeres kötés, foghúzás -, gyulladás ellátása, tályog megnyitása, nyelést, légzést akadályozó idegen test eltávolítása, ficam visszahelyezése vagy frissen tört állkapocs nyugalomba helyezése, illetve bármilyen szájüregi vérzés csillapítása.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm