18 °C Budapest

Megugrott a kanyarógyanúsok száma: országos lett a járványveszély?

MTI
2017. március 18. 10:01

Ötvenkettőre emelkedett a kanyarógyanús esetek száma az országban, és közülük 15 esetben igazolták is a betegséget.

Oroszi Beatrix elmondta, A gyanús esetek közül hármat kizártak, 34 esetben pedig a laboratóriumi vizsgálatok még folyamatban vannak. A héten igazolt két új eset a makói kórházban kialakult járványhoz tartozó eset - számolt be az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-főorvosa. Hozzátette:

továbbra sincs országos járványveszély.

A szakember közölte, az elmúlt napokban Csongrád megyében 391 embert oltottak be kanyaró-mumpsz-rubeola (MMR) elleni kombinált oltással. Központi keretből 800 adag MMR oltást és négy adag humán gamma-globulint szállítottak Szegedre, a makói és a szegedi betegek, illetve családtagjaik oltására.

Jelenleg két intézményben - a makóiban és a Szegedi Tudományegyetemen - van a kanyarójárvánnyal összefüggésben zárlat. A betegség megjelenésekor az országos tisztifőorvos körlevelet küldött minden egészségügyi szolgáltatónak, és elrendelte a kanyarógyanús megbetegedések jelentését és kivizsgálásának szigorú felügyeletét.

A kanyaró a legragályosabb fertőző betegség egyike, a jelenleg zajló lokális járvány váratlan és szokatlan "járványügyi esemény", amelynek okát fel kell deríteni és az ismételt előfordulást meg kell előzni"

- mondta Oroszi Beatrix. Hozzátette: vizsgálják azt, hogy akik részesültek valaha védőoltásban, hogyan kaphatták el a kanyarót. Indokolt, hogy az ország Romániával határos megyéiben, valamint a gyermekellátás területén országos hatáskörrel bíró intézményekben dolgozó egészségügyi személyzet körében úgynevezett szeroepidemiológiai vizsgálatot végezzenek a kanyaróval szembeni fogékonyság felmérésére - mondta. E vizsgálat után derül ki, hogy kiket szükséges kanyaró elleni védőoltásban részesíteni.

Oroszi Beatrix elmondta, Magyarországon kívül nyolc európai országban alakultak ki kisebb, lokális járványok, például Ausztriában, Franciaországban vagy Olaszországban. Ezekbe az országokba az utazást nem korlátozzák, kivéve ez alól Románia.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az oltást azoknak javasolják, akik kanyaróval fertőzött országba utaznak, és a betegség elleni védettségük nem teljes körű, tehát csak egy oltást kaptak, vagy nem estek át a kanyarón. Nem ajánlják az utazást a 15 hónapnál kisebb gyermekek esetében sem, és annak sem, aki a közeljövőben gyermeket tervez, vagy jelenleg várandós.

Az oltás háziorvosi recept ellenében kiváltható a patikákban, a vakcinát a háziorvos adja be. Folyamatosan egyeztetnek az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi intézettel a rendelkezésre álló oltóanyagkészletekről. A héten hétezer adag védőoltás került patikai forgalomba.

Magyarországon 1969-ben vezették be a kanyaró elleni védőoltásokat, amelynek köszönhetően a 47 éven aluli lakosság döntő többsége kapott legalább egy kanyaró elleni oltást. A hosszú távú védettség kialakítása érdekében 1989-től két alkalommal, 15 hónapos, majd 11 éves korban kapnak oltást a gyerekek. Az elmúlt két évtizedben Magyarországon az úgynevezett átoltottság meghaladta a 98 százalékot. Hazai eredetű kanyarómegbetegedés 2002 óta nem fordult elő, és az elmúlt 15 évben behurcolt, illetve behurcolással összefüggő esetből is csak tizenkettőt jelentettek Magyarországon.

A kanyaró súlyos fertőző betegség, amelynek kezdetben influenzaszerű tünetei vannak: torokfájás, köhögés, magas láz. A beteg a tipikus kiütések megjelenése előtt négy nappal már fertőzhet, és a fertőzőképesség a kiütések eltűnését követően még négy napig tart.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem