13 °C Budapest

Megszólalt a magyar virológus: 2021 elején indulhat a vakcinák gyártása

MTI
2020. szeptember 19. 15:15

Jövő év elejére várható a koronavírus elleni oltóanyagok megjelenése a gyógyszertárakban - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) virológusa szombaton az M1-en. Kis Zoltán hozzátette: egyre több vakcinagyártó cég oltóanyag-fejlesztése tart az utolsó fázisban, de még további vizsgálatok szükségesek.

A szakember elmondta: az engedélyeztetési eljárások felgyorsítására felkészültek a hatóságok, de a vakcinagyártók is egyetértenek abban, hogy a biztonság mindenek előtt áll. A jövő év elején gyártásra kerülő sok millió dózis forgalmazásának logisztikája már önmagában kihívás lesz - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már kidolgozta a vakcinák piacra kerülésének tervezetét. A világszervezet ajánlása szerint először a "frontvonalban" dolgozók, majd az idősek, a közszolgálatot végzők kapják meg a védőoltást.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm