13 °C Budapest

Megjelent a rendelet: holnaptól Pintér Sándor irányítja a kórházakat

2020. november 25. 18:24

Csütörtöktől Pintér Sándor belügyminiszter irányítja a kórházfenntartó csúcsszervezetet.

Megjelent a Magyar Közlönyben a múlt kedden létrehozott Országos Kórház-főigazgatóság (OKFŐ) jogköreit és feladatait tartalmazó kormányrendelet, és egy másik rendelet, amely meghatározza, a koronavírus-járvány miatti rendkívüli jogrend (veszélyhelyzet) idején hogyan módosulnak a szabályok.

Veszélyhelyzetben nem a múlt szerdán már rendeletben megnevezett országos kórház-főigazgató, Jenei Zoltán irányítja a kórházfenntartó csúcsszervezetet, hanem "az Operatív Törzs vezetőjeként kijelölt rendészetért felelős miniszter", aki jelenleg Pintér Sándor belügyminiszter.

A veszélyhelyzet ideje alatt (jelen állás szerint 2021. február 8-ig) a miniszter feladata lesz

  • normatív utasításban, a miniszterelnök jóváhagyásával kiadni az OKFŐ szervezeti és működési szabályzatát,
  • a miniszterelnöknek javaslatot tenni az országos kórház-főigazgató kinevezésére vagy felmentésére,
  • megállapítani a főigazgató illetményét,
  • és gyakorolni a főigazgatóság alá tartozó egészségügyi intézményekben dolgozók feletti munkáltatói jogokat.

A rendelet a kihirdetést követő napon, tehát csütörtökön lép hatályba.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Fotó: Fischer Zoltán/Miniszterelnöki Sajtóiroda

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem