14 °C Budapest

Meghökkentő: ennyi műanyag részecskét találtak a Dunában

2018. október 10. 18:00

A Dunában találták a legtöbb mikroműanyagot az eddig vizsgált hazai folyók közül: köbméterenként 50 részecskét.

Nemzetközi kutatások már bebizonyították, hogy a mikroműanyagok egyre nagyobb mennyiségben vannak jelen az óceánokban, tengerekben, kiemelt környezeti, élelmiszer-biztonsági és egészségügyi kockázatot jelentve. Éppen ezért a WESSLING Hungary Kft. partnereivel együtt az idén tavasszal azért indította el a Parányi Plasztiktalány (PPT) projektet, hogy a Duna és mellékfolyóinak mikroműanyagszintjét is megvizsgálják.

A korábbi mintavételek és laboratóriumi vizsgálatok már felhívták a figyelmet arra: az európai mérésekhez hasonlóan Magyarországon is feltételezhető, hogy a mikroműanyagok megtalálhatók felszíni vizeinkben. A Tiszán Dombrádnál a mérések alapján a 300 µm-nél nagyobb műanyagok darabszáma 4,9 volt egy köbméter vízben, a Tisza-tóból származó mintában pedig 23,1 részecskét találtak. A kimutatott műanyagok jellemzően a széles körben felhasznált polietilénből, polipropilénből és polisztirolból álltak.

A projekt során először az Ipolyban vettek mintát: 1,7 részecskét mértek egy köbméter vízben. A viszonylag alacsony mikroműanyag-szint vélhetően annak köszönhető, hogy a folyó többnyire nemzeti parki területeken, ipari és kommunális behatásoktól viszonylag elzártan kanyarog. Az elterjedtebb (pl. polipropilén) és kisebb mennyiségben gyártott anyagtípusok (például játékokhoz, műszerfalakhoz alkalmazott akrilnitril-butadién-sztirol, ABS) is kimutathatók voltak.

A Rábában már jóval több, köbméterenként 12,1 mikroműanyag-részecskét mutatott ki a WESSLING Hungary Kft. Ez akár napi 20,7 millió részecskét is jelenthet. Érdekes, hogy ezek a részecskék nem a Tisza vízgyűjtőjén is detektált, széles körben felhasznált anyagtípusok, hanem precíziós alkatrészekhez, elektronikai termékekhez használt anyagok (pl. polyoximetilén).

A Dunában ezzel szemben a szakemberek már 50 részecskét találtak 1 m3 vízben. Ez azért is megdöbbentő, mert az eddigi magyarországi mérések közül kiemelkedően ez a legnagyobb érték. A szakemberek a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság segítségével a Megyeri hídtól északra 1 m3 vízben átlagosan 45, míg a déli mintavételi ponton, a Csepeli Szabadkikötőnél 55 részecskét detektáltak. Ez azt jelenti, hogy a Budapest alatti szakaszon a koncentráció emelkedett. Mindez a városokra jellemző nagy népsűrűséggel lehet kapcsolatban: a csapadékkal bemosott szennyezés és a szennyvíztisztító-telepek is a mikroműanyagok jelentős forrásai lehetnek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mi az a mikroműanyag?

A környezetbe kikerült műanyaghulladékok döntő többsége nem bomlik le, hanem apró részekre esik szét. A műanyaghulladékok aprózódásából keletkező, 5mm-nél kisebb mikrorészecskéket az 1970-es években figyelték meg először, de csak a 2000-es évektől kezdődően kerültek fokozottabban a figyelem középpontjába. Ezeket másodlagos mikroműanyagoknak nevezik, hiszen azok nem rendeltetésüknél fogva ilyen méretűek. Speciális csoportjukként fogható fel a hétköznapi életünk során használt tárgyak kopásából eredő mikroplasztik-szennyezés; az autógumik kopása és a szintetikus szövetből készült ruhák mosása is hozzájárul a környezetterheléshez.

Ami a Dunán azonosított parányi plasztikok anyagfajtáit illeti: a korábbi hazai mérésekhez hasonlóan a legnagyobb mennyiségben a fogyasztási cikkekhez, csomagolóanyagokhoz felhasznált polietilén, polipropilén és polisztirol voltak kimutathatók.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem