8 °C Budapest

Már idén engedélyezhetik a Moderna vakcináját: 94 százalékban hatékony

2020. november 30. 19:28

Még ma benyújtja az amerikai és az európai hatóságokhoz az engedélykérelmet a koronavírus-vakcinájára a Moderna - közölte a cég. A klinikai tesztek végső eredményei alapján a vakcina 94,1 százalékos hatékonyságú a koronavírus-fertőzés kivédésében- írja a The Wall Street Journal.  

A Moderna vakcinája lehet a második, amely még idén megkapja az amerikai gyógyszerfelügyelet engedélyét a Pfizer és a BioNTech közösen fejlesztett vakcinája után - írja a The Wall Street Journal. Az azonos technológiát használó (mRNS) és hasonló hatékonyságot mutató Pfizer-vakcina engedélykérelmét 10 nappal korábban nyújtotta be az amerikai gyógyszercég.

A Pfizer vakcinája ügyében december 10-én ülésezik az amerikai FDA, míg a Moderna arra számít, hogy egy héttel később találkozik a gyógyszerfelügyelet külső szakértőkkel a vakcinájával kapcsolatban. A várakozások szerint a széles tömegeknek valamikor a jövő év tavaszán-nyarán lesz elérhető a vakcina.

A Moderna fázis 3 klinikai vizsgálatai 30 ezer résztvevő bevonásával zajlottak, 196 főnél jelentkeztek a koronavírus tünetei, közülük 185 fő placebót kapott. Mindössze 11 fő betegedett meg azok közül, akiket a vakcinával oltottak be.

A fertőzöttek között 30 főnél alakult ki súlyos betegség, mindegyikük placebót kapott.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A cég közlése szerint enyhe-közepes erősségű mellékhatásokat tapasztaltak a résztvevők, egyesek fejfájásra panaszkodtak. Előfordult még fáradtság, illetve fájdalom az injekció helyén. Jellemző volt, hogy a második dózist követően többen panaszkodtak mellékhatásokra és azok erősebbek is voltak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem