7 °C Budapest

Magyarok milliói élnek így: imádják, pedig százezrekbe fájhat

2018. július 22. 07:00

Magyarország egyértelműen kutyás, illetve macskás országnak tekinthető. Hiszen az elérhető adatok szerint összesen majdnem 5 millió eb és cirmos él az ország háztartásaiban. Hiába jut ugyanakkor minden második felnőttre egy kutya, a biztosítók statisztikái azt mutatják, hogy kevesen kötnek kisállataikra biztosítást, holott az általunk megkérdezett állatorvosi klinikai szerint egyes, elhúzódó utókezeléses esetekben akár 200 000 forint is lehet - a házi kedvenc gyógyulásáig - a gazdit terhelő költség mértéke. Éppen ezért összegyűjtöttünk több, Magyarországon elérhető biztosítást, és összehasonlítottuk őket, melyiket milyen kondíciókkal lehet igénybe venni, mennyi átlagosan a havi befizetések díja, illetve károk esetén az átlagos kifizetés a biztosítók részéről. 

Bár pontos adatok nincsenek arról, hány kutyát, illetve macskát tartanak Magyarországon házi kedvencként, korábbi statisztikák/szekértői becslések szerint két és fél millió kutya, illetve kétmillió macska élhet ma a háztartásokban. Mindez pedig azt jelenti, hogy a háztartások kétharmada tart valamilyen háziállatot otthon. A legnépszerűbbek házi kedvenc egyébként a kutya, belőlük ugyanis csaknem minden második magyar felnőttre jut egy, őket pedig a macskák követik a kedveltségi rangsorban.

Az adatok alapján a magyar tehát egyértelműen kutyás (háziállatos) népnek minősül, ennek ellenére az általunk megkérdezett biztosítók közül volt olyan, aki azt válaszolta megkeresésünkre, hogy mind a biztosított állatok állománya, illetve káresetek száma annyira alacsony náluk, hogy általánosságban nem is tudnak a kifizetések mértékéről nyilatkozni.

Pedig erre a gatyád is rámehet

Mindez azért kifejezetten érdekes, mert az általunk megkérdezett állatorvos szerint betegség vagy baleset esetén a vizsgálatok, illetve beavatkozások egy része óriási költségeket jelenthet a tulajdonosok számára.

Hozzánk leggyakrabban valamilyen baleset okán, krónikus vagy heveny megbetegedéssel, illetve allergiás tünetekkel érkeznek a kis kedvencek. Ezekkel kapcsolatban állítjuk ki egyébként a legtöbb, biztosítónak szánt igazolást is

- mondta el megkeresésünkre az Állatorvosi Rendelő a Sánta Kutyához. A klinikától azt is megtudtuk, hogy a kezelési, diagnosztikai költségek bizony hamar elszállhatnak. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy harapásos támadás, autóbaleset vagy emeletről való leesés után bekövetkezett csonttörések, sebesülések kezelése, a szükséges beavatkozások függvényében akár 100-150 ezer forintba is kerülhetnek, de a különböző diagnosztikai költségek ára is simán 30-100 ezer forint között mozog. És akkor a hosszú utókezelést igénylő beavatkozásokról még nem is beszéltünk, pedig 

összköltséget tekintve egy komolyabb szemsérülés teljes gyógyulásáig akár 200 ezer forint kiadás is terhelheti a gazdi számláját.

Kevesen vannak, akik kötnek

Az általunk megkérdezett biztosítók közül egyedül az Aegonnál van lehetőség önálló biztosítást kötni a kisállatokra, a biztosítónak egyébként jelenleg 1 163 ilyen szerződése van. Emellett a lakásbiztosításokon beül további 7 660 darabot tartanak számon, ezek kiegészítő biztosításként köthetők.

A Generali arról tájékoztatta lapunkat, hogy a társaságuknál minden 20. ügyfél köt kisállat biztosítást, míg a K&H-nál a lakásbiztosítást kötők 2 százaléka köt kiegészítő biztosításként kisállat-biztosítást is. A Groupamánál nemrégiben vezettek be új lakásbiztosítási terméket, amit még csak alig több mint két hónapja értékesítenek, így erről nem tudnak nagy tapasztalatok levonni, de eddig az látszik, hogy az ilyen biztosítást kötők 6 százaléka kötött a házi kedvencekre biztosítást.

A kor kizáró ok

Fontos leszögezni, hogy a kisállat biztosítás az összes biztosítónál a kutyát, illetve a macskát jelenti. Más háziállatra tehát nem lehet biztosítást igénybe venni. A kígyó, tarantula, hörcsög vagy vadászgörény tulajdonosok tehát mindenképpen hoppon maradtak. A kutya és macska vonalon maradva további és legfontosabb kikötés az állat életkora.

Az általunk megkérdezett négy biztosító közül háromnál (Aegon, Groupama, Generali) 7 éves kor a maximum kórhatár, ameddig a házi kedvencre biztosítást tudunk kötni, ez a határszám egyedül a K&H-nál 8 év. A maximális életkor mellett természetesen a minimum is szabályozva van a Groupamánál és a Generalinál 4-4 hónapos kor az alsó határ, a K&H-nál fél év, az Aegon pedig nem osztott meg válaszai között erre vonatkozó információkat.

Fontos azt is tudni, hogy bár a korhatáron túl már nem köthetünk szerződést a kisállatokra, a már korábban megkötött szerződések érvényben maradnak az állat teljes élettartamára. Tehát ha a kutyánkra négy éves korában kötöttünk biztosítást, és azt folyamatosan fizetjük is, akkor ha tíz évesen éri baleset természetesen térít a biztosítás.

A gazdiknak tisztában kell lenniük azzal is, hogy a biztosítóknál kizáró oknak számítanak a kutyák és macskák esetében is a fajtadiszpozíciós megbetegedések, örökletes terheltségek és állapotok. Mindez azt jeleni, hogy egyes fajták bizonyos betegségekre jóval hajlamosabbak mint mások, ráadásul statisztikailag ezek a betegségek nagy eséllyel be is következnek az egyednél, ezekre tehát nem terjed ki a biztosítást.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A biztosított állatnak ugyanakkor nem kell fajtatisztának lennie, azaz keverék kutyára és cicára is lehet biztosítást kötni. Több biztosító esetében azonban chippel kell rendelkezni az állatnak, folyamatosan oltva kell legyen és a - keverékeknél megközelítőleg - pontos születési idejével is tisztában kell lenni. 

Ezzel együtt az összes általunk megkérdezett biztosító arról tájékoztatta lapunkat, hogy a biztosítást téríti a betegség (nem fajtadiszpozíciós) vagy baleset miatti állatorvosi kezelést, de fizet akkor is, ha az állat beleset miatt sajnálatos módon elpusztul.

Díjak és kifizetések

A kisállat biztosításokkal kapcsolatban kíváncsiak voltunk arra is, hogy az egyes biztosítóknál mekkora az átlagos befizetések értéke, és mekkora átlagban a térítések összege. Erre a kérdésünkre a K&H Biztosító azt válaszolta, hogy

mind az állomány, mind a károk száma is alacsony, így nehéz általánosságban nyilatkozni a károkról.

A biztosító ugyanakkor a befizetett havidíjakkal kapcsolatban azt elmondta, hogy mivel A szerződő határoz meg biztosítási összeget a kisállatokra, annak függvénye a díj is, ami átlagosan havi szinten 500 - 1 000 Ft körül mozog náluk. 

Az Aegon tájékoztatása szerint az önálló Kisállat biztosítás díja a választott csomagtól függően évi 6 500 - 20 000 forint között van, a lakásbiztosításban kötött kiegészítőjük alapdíja pedig 13 000 forint. Az átlagos kárkifizetésük pedig 28 ezer forint, de az esetekről nem tudtak információt adni. 

A Groupama nem adott tájékoztatást az átlagos kifizetéseket illetően, de az új lakásbiztosításuk keretében kötött kisállat biztosítás keretein belül az ügyfelek által választott fedezettel az átlagos díjak 600 forintba kerülnek havonta. 

Átlagos kifizetéseket a Generali sem közült lapunkkal, de a befizetett díjak a választott szolgáltatási csomagtól függően havi 750 forinttól 1 200 forintig terjednek. 

Összegzés


NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm