11 °C Budapest

Magas fokú riasztás: asztmás rohamokra is lehet számítani

MTI
2014. szeptember 4. 11:03

A napokban tetőzik a parlagfű pollenkoncentrációja az Aerobiológiai Monitorozási Hálózat mérései szerint - tájékoztat az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

A levegőben lévő pollenkoncentráció a múlt héten az ország nagy részén elérte a napi köbméterenkénti 200-499 pollenszemet, emiatt az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) a Parlagfű Pollen Riasztási Rendszer 6 fokozatú skáláján 4-es riasztást adott ki. Az ÁNTSZ azt írta: csak az ország nyugati és északi részén jobb valamivel a helyzet, de még ezeken a területeken is 3-as szintű riasztás van érvényben.

Kiemelték: ilyen helyzetben az arra érzékenyeknek számolniuk kell azzal, hogy asztmás tüneteik akár rohamszerűen jelentkezhetnek. Ennek kockázatát csökkenthetik azzal, ha a

szakorvos utasítása szerint szedik gyógyszereiket, kevesebb időt töltenek a szabadban, esténként hajat mosnak, az ágyneműt gyakrabban cserélik, sűrűbben porszívóznak a lakásban.

Akik most kezdenék meg szabadságukat, azoknak belföldi pihenésre az erdővel borított magasabban fekvő hegyes területeket, illetve külföldi nyaralás esetén a tengerpartokat, magashegységi régiókat ajánlja az ÁNTSZ.

Az OKI előrejelzése szerint a következő napokban már csökkenni fog a parlagfű pollenkoncentrációja.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Naponta frissülő pollenjelentést ide kattintva olvashatsz!

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 18. 08:28
Az elektromos autók térnyerésének nagy nyertesei között lehetnek a lítiumot kitermelő bányatársaságo...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm