6 °C Budapest

Magányos és nem jár társaságba az ötven feletti magyarok nagy része

2017. április 25. 19:33

Az ötven év felettiek negyedét komolyan fenyegeti a magány és az egyedüllét, 27 százalékuknak telt már úgy el napja, hogy nem szóltak hozzájuk, 8 százalékuknak pedig gyakran telik el napjuk mindenféle beszélgetés nélkül.

Az 50 év feletti megkérdezettek ötöde csak ritkán, vagy soha nem él közösségi életet, kétharmaduk naponta legalább két órát ül a tévé előtt, míg félmillió nyugdíjas napi 4-6 órát tölt tévénézéssel - derült ki a 4Life Direct biztosításközvetítő megbízásából készült országos reprezentatív kutatásból.

A felmérés során arra keresték a választ, hogy mennyire fenyegeti a magány és az egyedüllét az 50 év felettieket Magyarországon, járnak-e társaságba, mennyi időt töltenek el a tévé előtt, illetve kapnak-e segítséget háztartási teendőik ellátásában.

Miközben a társadalomban alapvetően az a kép él a nyugdíjasokról, hogy magányosan ülnek otthon, valójában aktívabb társadalmi életet élnek, mint azok az 50 év felettiek, akik még nem vonultak nyugdíjba. A kutatásból kiderült, hogy a nyugdíjasok körében magasabb a hetente társaságba járók aránya: 40 százalékuk heti legalább egy alkalommal részt vesz valamilyen közösségi programban, míg ugyanez az arány az aktív ötvenesek esetében csupán 25 százalék.

A kutatásban részt vevő 50 év felettiek háromnegyede havi, ötödük pedig heti több alkalommal jár társaságba. Mindez nem jelenti azt, hogy az egyedüllét és a magány veszélye ne állna fenn ötvenen túl, a megkérdezettek ötöde ugyanis csak ritkán, vagy soha nem él közösségi életet. Ennél is riasztóbb, hogy 8 százalékukkal gyakran, 27 százalékukkal ritkábban, de előfordul, hogy a napjuk beszélgetés nélkül telik el.

Érdekes módon ez a veszély még jobban fenyegeti az 50 feletti, de aktív embereket, mint a nyugdíjasokat. Utóbbiakat az aktívabb közösségi életnek köszönhetően valamivel kevésbé érinti, 76 százalékuknak még soha nem telt el úgy napja, hogy valaki ne szólt volna hozzájuk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A megkérdezettek többsége, 45 százaléka napi 2-4 órát tölt a TV előtt. Harmaduk 2 óránál kevesebbet, ötödük viszont 4 óránál is többet tévézik. A nyugdíjasok körében sokkal magasabb azoknak az aránya, akik legalább 4-6 órát vagy még annál is többet tévéznek egy átlagos napon.

A kétmillió magyar nyugdíjas 25 százaléka, azaz közel félmillió ember legalább napi 4 órát ül a tévé képernyője előtt.

A válaszadók kétharmada nem marad magára a háztartási teendőkkel, jellemzően egy családtag, vagy rokon segít nekik az otthoni munkában. Háztartási kisegítők alkalmazása egyáltalán nem jellemző az idősek körében, de az is ritka, egy szomszédtól, vagy ismerőstől kérjenek segítséget. Az ötven felettiek 35 százalékuknak nincs ilyen segítsége - akár azért, mert nincs is rá szüksége, akár azért, mert nincs, aki segítsen nekik.

A nyugdíjasok körében természetesen magasabb azok aránya, akik kapnak valamilyen segítséget, 31 százalékuk viszont maga küzd meg a háztartási teendőkkel.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem