21 °C Budapest

Lesújtó adatok: népbetegségben fuldokló magyarokra leshet a legnagyobb Covid-veszély

2020. november 20. 09:28

Ez eddigi magyar koronavírusos halálesetek alapján megállapítható, hogy a férfiakra már fiatalabb korban veszélyesebb a vírus, mint a nőkre. Erre a legvalószínűbb magyarázat az, hogy hamarabb romlik meg az egészségi állapotuk. A rizikócsoportba való kerülés esélyét pedig olyan krónikus alapbetegség is növeli, ami népbetegségnek számít - írja a 24.hu.

A portál az eddigi koronavírus következtében elhunytak adatainak elemzéséből arra a következtetésre jutott, hogy a férfiakra már fiatalabb korban veszélyesebb a vírus, mint a nőkre. Ez azért lehet így, mert nekik hamarabb romlik meg az általános egészségi állapotuk.

Összehasonlításképpen, a nőknél csak minden huszadik áldozat 60 év alatti, a férfiaknál viszont minden tízedik. Az is biztos, hogy az elhunytak között sok a cukorbeteg, a magas vérnyomású és a szívbeteg. Ezek a betegségek pedig mind az elhízás irányába mutatnak, amit már most az egyik legkomolyabb rizikófaktornak kezelnek a Covid-osztályokon. A MOK szakorvosi megszólalója szerint azonban,

az elérhető statisztikából egyelőre nem lehet tiszta képet kapni, majd ha levonul a járvány, a pontosabb kórképek alapján lehet biztosat mondani.
Címlapkép - MTI/Czeglédi Zsolt
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem