Lehidalsz: ennyiért gyógyíthatják Curtist a rehabon

2019. január 7. 16:30

Csaknem fél évvel azután, hogy Majka kitette a közös zenekarból, Curtis is belátta, hogy problémái vannak. A rapper most bejelentette: elvonóra megy, hogy leszokjon. Egykori társa is üdvözölte a hírt. Azonban egy ilyen terápia nem olcsó, főleg a magánintézményekben: a Pénzcentrum utánajárt, mennyibe kerül egy rehab-program, mennyiért gyógyulhat meg Curtis.

Rehabilitációs intézetbe vonul Széki Attila, azaz Curtis. Az újpesti rapper ezt az Instagramján közölte. A többi között arról írt

Ezen a héten befekszem egy rehabilitációs központba, hogy újra az igazi Curtist kapjátok (a januári fellépéseket holnap lemondom).

Az üzenet utóirata pedig egykori partnerének, Majkának szólt: "szeretlek Petike és mindenben igazad volt".

A bejegyzés megtekintése az Instagramon
által megosztott bejegyzés,

Ismert, Majka még augusztusban tette ki Curtist a közös formációjukból a rapper drogproblémái miatt. A döntés hátteréről később az Indexnek nyilatkozott, a rapper-tévés elmondása szerint Curtis már öt éve szenvedélybeteg, próbált neki segíteni, ám augusztusban eljött a pillanat, hogy elengedje a kezét.

A válás óta Curtis több bulit lemondott az utolsó pillanatban. Október végén Székesfehérváron, majd Debrecenben várták hiába, év végén Miskolcon hiúsult meg a koncertje. Ekkor még azt mondta, hogy lebetegedett, és inkább a szilveszteri bulira készült.

Most úgy tűnik, Majka megbocsátott korábbi társának, ugyanis Curtis bejelentése után nem sokkal az Instagramon annyit reagált: "Én is szeretlek testvérem!
Sok sikert!"

A bejegyzés megtekintése az Instagramon
által megosztott bejegyzés,

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Drága a gyógyulás

Bár azt nem tudni, melyik intézetbe fekszik be a sztár, de vélhetően valamelyik magánintézményt választotta. Ezek pedig nem olcsó helyek: már egy állapotfelmérés is legkevesebb 25 ezer forintba kerül. Egy kéthetes leszoktató program pedig 2 170 000 forinttól kezdődik - ebben benne van a függőségkezelés, a medical wellness és a teljes ellátás. Van ennél drágább program is, ahol a legolcsóbb, 14 napos kezelés 2,5 millió forintba kerül - itt egy állapotfelmérés 25 ezer, ahogyan az úgynevezett hozzátartozói konzultáció is. Emellett egyéni ambuláns kezelésre is lehet menni, amiből 12 alkalom 300 ezer forint, és a hozzátartozóknak is ennyiért kínálnak egyéni tanácsadást - szintén 12 alkalomra. Sőt, a családtagok 155 ezer forintos napidíjért akár hétvégére is befekhetnek a leszokó mellé.

Ugyanakkor a határ a csillagos ég: egy másik helyen a 21 napos Kastélyhotel Business csomag már csaknem 3,8 millióba kerül. Létezk ugyanez Komfort kategóriában is. Itt egy 18 napos program 2,9 millió forint, egy 28 napos intenzív rehabilitáció pedig 4,5 millióba kerül. Van egy 14 napos Kórház csomag is, ami egy felépülési program, ez 2,5 millióba kerül, de lehetőség van egy VIP külföldi névtelen programot is igénybe venni - ez 10 napos, az árat pedig egyedi igényekre szabják.

Találtunk egy "olcsóbb" helyet is, itt csak 1,8 millió forintba kerül egy 28 napos program teljes ellátással. Ezt azoknak ajánlják, akik felismerték szerhasználati problémájukat, különböző - eredménytelen - kísérleteket tettek a megoldásra, a használat megszüntetésére vagy mérséklésére. Emellett 560 ezer forintért is lehetőség van részt venni a 28 napos bentlakásos programon, de ebben az esetben nincs teljes ellátás.

Címlapkép: MTI Fotó/Nyikos Péter

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem