11 °C Budapest

Lassan elfogyunk: megint eltűnt harmincezer magyar

2018. november 23. 12:00

Bár kevesebben születtek, kevesebben is haltak meg az első három negyedévben, mint egy évvel ezelőtt, de így is kilenc hónap alatt 30 ezerrel lett kevesebb a népesség.

2018 első kilenc hónapjában 67 283 gyerek jött világra Magyarországon, ami 2,2 százalékkal kevesebb, mint 2017 azonos időszakában - derült ki a KSH  adatiból. Eközben 97 273-an haltak meg, 1,9 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban: ennek fő oka, hogy év elején kevesebb áldozatot követelt az influenza, mint a 2017-es járvány alatt.

A teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,49 volt, az előző év azonos időszakára számított 1,50-hoz képest. A természetes fogyás 29 990 fő volt, ami 1,3 százalékos javulást jelent az egy évvel korábbihoz képest. 2018. szeptember végéig 43 258 pár kötött házasságot, 0,5 százalékkal több, mint az előző év I-III. negyedévében. Ezer élveszületésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 18. 08:28
Az elektromos autók térnyerésének nagy nyertesei között lehetnek a lítiumot kitermelő bányatársaságo...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm