21 °C Budapest

Korrupcióval gyanúsított bv-seket tartóztattak le Szegeden: pénzért vihettek mobilt a raboknak

MTI
2020. augusztus 6. 14:02

Nyomozást indított a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség egy büntetés-végrehajtási felügyelő és társai ellen, mert pénzért cserébe mobiltelefonokat juttattak be a bv-intézetbe egy, a készülékeket továbbértékesítő fogvatartottnak - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője csütörtökön az MTI-t.

Keresztes Imre azt írta: az ügyészség indítványozta a büntetés-végrehajtás hivatásos állományú tagjának letartóztatását, a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa pedig a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében és katonai fegyelmi okból elrendelte a kényszerintézkedést.

A gyanú szerint egy nő 2020 júliusa előtt abban állapodott meg egy fogvatartottal, hogy mobiltelefonokat juttat be neki továbbértékesítés és személyes használat céljából. A készülékek bevitelét a bv-intézetben dolgozó munkáltatási felügyelő vállalta, aki öt készülék beviteléért alkalmanként 150 ezer forintot kapott. A készülékeket és a pénzt a fogvatartott megbízásából ismeretlenek küldték el a nőnek, aki továbbadta a felügyelőnek.

Az ügyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség összehangolt akcióban, több helyszínen tartott kutatást. A két gyanúsított nem élt panasszal a gyanúsítás ellen: a felügyelő nem tett vallomást, civil társa elismerte a bűncselekmények elkövetését, ám érdemi védekezést terjesztett elő - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Márciusban biztosítsa otthonát MFO-val!

Hazánkban megközelítőleg 4 millió lakott ingatlanon van biztosítás, ami azt jelenti, hogy minden negyedik háztartás védtelen az elemi károk, a tűzesetek vagy épp a betörés...

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem