17 °C Budapest

Koronavírus: több minisztériumban is vizsgálódnak a fertőzött marokkói miniszter miatt

2020. március 15. 17:23

Több minisztériumban is járt a fertőzött marokkói belügyminiszter - hangott el az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Az egészségügyben dolgozók emberi életekért küzdenek. A vírus elleni küzdelem minden költsége és eszköze rendelkezésre áll

- hangzott el az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Korábban már kiderült, hogy életét vesztette egy 75 éves férfi, akit koronavírus-fertőzés gyanújával és tüdőgyulladással szállítottak a Dél-Pesti Centrumkórházba - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ hozzátéve: a beteg a szállítást követően hunyt el.

Kovács Zoltán államtitkár kijelentette: a járvány nem válogat emberek, országok között. A számokból látszik a járvány jellege: egyre másra jelentkeznek a csoportos megbetegedések az országokban, a kormány azt akarja megakadályozni, hogy tömeges megbetegedések legyenek. Az új koronavírus másképp viselkedik, mint az átlagos betegségek, így más felfogást kíván a magánemberek részéről is, mondta az államtitkár, így mindenki tartsa be az ajánlásokat és cselekedjen felelősséggel.

A legtöbbet a vírus terjedése ellen mi magunk, magánemberek tehetünk

- húzta alá, hiszen az előírások arra irányulnak, hogy az egész hazai társadalmat megvédje. Az operatív törzs döntései között is lesznek egyéni viselkedésre való felkérések. Kovács megismételte, hogy az idősebb korosztályt veszélyezteti leginkább, rájuk kell vigyázni a leginkább.

Az M1 kérdésére Kovács Zoltán elmondta: a digitális tanrend részleteit egyelőre még mindig egységesítik, de az már biztos, hogy ebben a közszolgálati M5 csatorna is szerepet kap majd. Az is napirenden van, hogyan oldják meg az iskolások felügyeletét és étkeztetését, ha ezt a szülők nem tudják megoldani.

Megerősítette: Pintér Sándor belügyminisztert vizsgálják, mintát vettek tőle, és vizsgálják a kontaktjait. A fertőzött marokkói vendég másutt is járt, így

a külügyben, és az Innovációs és Technológiai Minisztériumban is folynak a vizsgálatok. Akiket tesztelnek, karanténba kerülnek a vizsgálat eredményéig.

Lakatos Tibor ismertette: hét új beteget regisztráltak Magyarországon, vannak Olaszországból, Ausztriából érkezők, kontaktok, és új betegek is, akik ismeretlen helyről kapták el a kórt. Folytatják a határok ellenőrzését, sokan érkeznek az érintett területekről, 907 magyar állampolgárt helyeztek házikaranténba, több mint 46 ezer embert ellenőriztek. Két embert vittek kórházi megfigyelésre a határokról.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A rendőri intézkedéssel együtt a hazatérő állampolgárok bekerülnek a rendőrségi informatikai rendszerbe is, így a területi szervek is tudni fognak a karanténról, és ellenőrizni tudják őket. Néhányan könnyelműek a helyzettel, volt, akit vendéglátóhelyen értek utól a rendőrök. Ha valaki fertőző betegként szegi meg a szabályokat, vagy beteget látogat a tilalom ellenére, az bűncselekményt követ el - húzta alá. A megfigyelés alatt állók szabálysértést követnek el, ha nem tartják be az előírásokat.

Az álhírek kapcsán elmondta, elfogták a Budapest lezárását híresztelő férfit. Közveszéllyel fenyegetés miatt folyik ellene eljárás, két évig terjedő szabadságvesztés lehet a büntetése. Működésbe léptek a védekezéssel kapcsolatos akciócsoportok, holnap elkezdik építeni a kiskunhalasi járványkórházat.

A Magyar Orvosi Kamara felvetései kapcsán Kovács Zoltán elmondta, a javaslatokat többször átvizsgálták, és minden körülményt figyelembe vesznek, amikor a bevezetendő intézkedésekre javaslatokat tesznek a kormánynak. Az államtitkár elmondta, hogy figyelemmel kísérik a helyzetet, és ennek megfelelően hozzák meg a rendeleteket. Kovács Zoltán politikai akciónak nevezte, hogy a MOK a sajtón keresztül üzenget.

Lakatos Tibor megerősítete: a Jahn Ferenc kórházban volt egy koronavírusos beteg, néhány nap elteltével az intenzív osztályon mutatták ki nála a koronavírust, ezután az intézmény csepeli telephelyére szállították át. Emiatt érintett lehet több egészségügyi dolgozó is. Lakatos elmondta, hogy ezek azok egészségügyi dolgozók, akik igazolt koronavírusos beteggel érintkeztek karanténba kerültek. Általában a saját munkahelyükön jelölik ki számukra a karantént.

Bár az esetek száma megnőtt, de nem beszélhetünk gócpontokról, a betegségek java Budapesthez köthető. Az új betegek állapot nem súlyos, nincsenek intenzív osztályon

- ismertette Lakatos Tibor.

Minden a koronavírusról itt - KATT!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem