4 °C Budapest

Koronavírus: kiderült, mennyire vannak veszélyben valójában a gyerekek

MTI
2020. augusztus 28. 13:04

A gyerekek és a fiatalok körében sokkal kisebb a valószínűsége a súlyos koronavírus-megbetegedésnek, mint a felnőtteknél, a fertőzés okozta gyermekkori halálozás pedig rendkívül ritka - ezt állapították meg brit kutatók csütörtökön publikált tanulmányukban.

A tanulmány 138 brit kórház Covid-19-ben szenvedő pácienseinek adatait elemezte. Mint kiderült, a betegek kevesebb mint 1 százaléka volt gyermek és közülük is kevesebb mint 1 százalék - hat gyermek - halt meg. Az elhunytak már a koronavírus-fertőzés előtt is súlyos betegek voltak vagy valamilyen rendellenességben szenvedtek.

"Elég biztosak lehetünk abban, hogy a Covid-19 nem jár súlyos következményekkel a gyerekekre nézve vagy legalábbis nem jelentős mértékben" - fogalmazott Malcolm Semple, a Liverpooli Egyetem professzora, a kutatás egyik vezetője.

A Covid-19-ben megbetegedett gyerekek körében ritkán alakul ki súlyos állapot és a halálozás elenyészően ritka. A szülők megnyugodhatnak, hogy gyerekeik nincsenek veszélyben, ha visszatérnek az iskolába - fűzte hozzá a kutató.

A koronavírus-járvány terjedésével kapcsolatos globális adatok szerint világszerte a megbetegedések 1-2 százaléka jut a gyerekekre. A jelentett fertőzések túlnyomó többségében a gyerekek tünetei enyhék vagy nincsenek is tüneteik, halálozás pedig elvétve fordul elő.

A BMJ orvosi folyóiratban közölt tanulmányhoz 651 kisbaba és 19 év alatti gyermek adatait elemezték, akik január 17. és július 3. között kerültek kórházba Covid-19 miatt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A hat elhunyt gyermek mindegyikének súlyos kísérőbetegségei voltak a kutatók szerint. Mint írták, a halálozási arány így is sokkal alacsonyabb volt az adott időszakban a betegség miatt kórházba került, összes - 0-106 éves - korcsoportra vetített 27 százalékos aránynál.

Miközben a gyerekeknél kicsi a valószínűsége a súlyos Covid-19 kialakulásának, a kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a fekete etnikumú és az elhízott gyermekek jobban érintettek, ahogy azt korábban a felnőttek körében végzett kutatások is igazolták.

A tanulmány szerint a megbetegedett gyerekeknél a tünetek között szerepelhet a torokfájás, nátha, hányás, hasi fájdalom, hasmenés és kiütések a Covid-19 olyan ismert tünetei mellett, mint a láz, légszomj és köhögés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 17. szerda
Rudolf
16. hét
Április 17.
Hemofília világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm