Koronavírus-fertőzötteket találtak egy sátoraljaújhelyi diáktáborban: kivonult az ÁNTSZ

2020. július 8. 08:30

Két koronavírus-fertőzöttet találtak egy sátoraljaújhelyi diáktáborban. Az ÁNTSZ is kivonult, tesztelték az érintettek kontaktjait.

Két koronavírusos beteget találtak a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi táborában, tudta meg a hvg.hu. A lap egyik, a táborban résztvevő olvasója elmondta: körülbelül 250-en vannak a táborban: Kárpát-medencei, diaszpórában élő középiskolások, egyetemisták. A tábor hétfőn kezdődött, majd a keddi városnézés közben derült ki, hogy pozitív lett a tesztje egy délvidéki tanárnak és diáknak. Ezt követően mindenkit visszavittek a táborba, a két érintettet külön autóval szállították.

A teszteket még Budapesten végezték, a lap olvasója viszont azt nem tudta megmondani, hogy a vizsgálatokat ki és miért kérte. Később már úgy hallotta, aktív fertőzöttekről van szó, a táborban pedig az ÁNTSZ is megjelent, a két ember kontaktjait elkülönítették és letesztelték, a betegeket pedig mentővel vitték egy fővárosi kórházba.

A szövetség egyik igazgatója annyit mondott a lapnak, hogy teszteltek egy busznyi, táborba tartó diákot, és két gyanús esetet találtak, őket elkülönítették. Mikor visszakérdeztek, hogy a forrásuk aktív fertőzöttekről és kórházba szállításukról beszélt, annyit mondott, hogy jelenleg azt a tájékoztatást adhatja, hogy az érintetteket elkülönítették, a tábor pedig folytatódik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm