6 °C Budapest

Koronavírus: 14 ezer önkéntes jelentkezett, hogy kutatási célból megfertőzzék

MTI
2020. május 8. 22:30

Már több mint 14 ezer önkéntes jelentkezett száznál is több országból, hogy az új koronavírus elleni oltóanyag kifejleszte érdekében, kutatási célból megfertőzzék.

Chris Bakerlee, a Harvard Egyetem tudósa és kutatócsoportja olyan embereket keres, akik készen állnak a vírusfertőzésre, hogy felgyorsítsák a védőoltás fejlesztését. Egy vakcina kidolgozásának több fázisa van. Először többek között a biztonságosságát, később a hatásosságát tesztelik. Az önkéntesek egy része ekkor magát a hatóanyagot kapja meg, a másik része hatóanyag nélküli szert, úgynevezett placebót vagy az általános terápiát.

Klasszikusan ezután vizsgálják, kit fertőz meg természetes úton a kórokozó és kit nem. Ha azonban ez a kórokozó nem túlságosan elterjedt, akkor esetleg több tízezer résztvevőre van szükség a kutatáshoz. Ez a tesztfázis így nagyon sokáig eltarthat. A 1Day Sooner (egy nappal korábban) nevű kezdeményezés kitalálóinak az az elképzelése, hogy a résztvevőket - mind a valóban beoltottakat, mind azokat, akik placebót kaptak - célzottan kiteszik a vírusnak és figyelik, kit fertőz meg és kit nem. Így kevesebb alanyra van szükség és gyorsabban is halad a tesztelés a kezdeményezők szerint.

Azok a tudósok, akik nem értenek egyet az elképzeléssel, azzal érvelnek, hogy óriási egészségügyi kockázata lehet egy sok szempontból még nem kutatott kórokozó, mint a SARS-CoV-2 fertőzésének.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem