Komoly károkat okozhat az emberi szervezetben az egyik legnépszerűbb diéta

MTI
2019. március 9. 17:30

A szénhidrátok megvonása árthat a szívnek, az alacsony szénhidráttartalmú étrenden élők, vagyis a kevés gabonát, gyümölcsöt és keményítőben gazdag zöldségeket fogyasztók esetében jelentősen nő a pitvarfibrilláció (AFib), a leggyakoribb szívritmuszavar kockázata - állapították meg kínai kutatók.

Az Amerikai Kardiológusok Társaságának éves tudományos ülésén bemutatott tanulmányukban a szakemberek csaknem 14 ezer ember több mint két évtizedet felölelő egészségi adatait elemezték, ez az első és legnagyobb léptékű tanulmány, amely a szénhidrátfogyasztás és a pitvarfibrilláció közötti kapcsolatot mérte fel.

A pitvarfibrilláció a felnőttek körében a leggyakoribb szívritmuszavar. Ez olyan szívritmuszavar, amikor a szív nem ritmusosan húzódik össze, ezért a pulzus tapintásakor nem a megszokott lüktetés tapasztalható, hanem ritmustalan pulzálást lehet érezni. A betegségben szenvedők esetében ötszörösére nő a stroke kockázata és szívelégtelenség is kialakulhat.

A szénhidrát megvonása népszerű súlycsökkentő módszerré vált az elmúlt években. Az alacsony szénhidráttartalmú étrendek, köztük a ketogén, vagy az Atkins-diéta a fehérje fogyasztásra helyezi a hangsúlyt, korlátozva a cukor, a gabonák, gyümölcsök és keményítőben gazdag zöldségek - köztük a burgonya - fogyasztását.

A szénhidrátmegvonás hosszú távú hatása még ellentmondásos, különösen ami a szív-és érrendszeri betegségeket illeti. A szívritmusra gyakorolt lehetséges hatásáról tanulmányunk azt jelzi, hogy ezt a népszerű súlycsökkentő módszert óvatosan szabad ajánlani

 - idézte a Science Daily tudományos hírportál Csuang Hsziao-tungot, a kínai Szun Jat-szen Egyetem kórházának kardiológusát, a tanulmány vezető szerzőjét. Az alacsony szénhidráttartalmú diéták összefüggenek a pitvarfibrilláció növekvő kockázatával, függetlenül attól, hogy milyen fehérjét vagy zsírt fogyasztanak a szénhidrátok kiváltására.

A tanulmány 14 ezer résztvevője közül a vizsgált 1985-2016 közötti időszakban mintegy 1900-nél állapítottak meg pitvarfibrillációt. A résztvevőknek fel kellett jegyezniük, hogy naponta 66 különféle ételből mit és mennyit fogyasztottak. Ebből a Harvard egyetem táplálkozási adatbázisa alapján kiszámolták, mennyi szénhidrátot fogyasztottak és ez a napi bevitt kalória hány százalékát teszi ki.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Átlagban a résztvevők kalóriafogyasztásának a felét adták szénhidrátok. Az étrendre vonatkozó amerikai irányelvek szerint a napi kalóriabevitel 45-65 százalékának kell szénhidrátból származnia. A kutatók három csoportra - alacsony, mérsékelt és magas szénhidrátbevitelre - osztották a résztvevőket. Az első csoport 44,8 százaléknál kevesebb, a második 44,8 és 52,4 százalék, a harmadik 52,4 százaléknál több kalóriabevitele származott szénhidrátból.

Az alacsony szénhidrátbevitel esetében volt a legvalószínűbb a pitvarfibrilláció kialakulása. Esetükben 18 százalékkal nagyobb volt az AFib kockázata, mint a mérsékelt és 16 százalékkal nagyobb, mint a magasabb szénhidrátbevitellel élőknél.Csuang szerint ez számos okkal magyarázható. Az egyik, hogy az alacsony szénhidráttartalmú diétán élők kevesebb zöldséget, gyümölcsöt és gabonát fogyasztanak, amelyekről köztudott, hogy csökkentik a gyulladás kialakulását. Ezen ételek fogyasztása hiányában több pitvarfibrillációval kapcsolatos gyulladás léphet.

A másik magyarázat, hogy a több fehérje és zsír fogyasztása oxidatív stresszt okozhat, ami szintén összefügg a pitvarfibrillációval. Egy harmadik, hogy a szénhidrátmegvonás hatása növelheti a szív-és érrendszeri betegségek más formáinak kockázatát - mondta Csuang. A kínai kutató kiemeltre, hogy kutatásuk összefüggést tárt fel, nem az okokat. Egy jóval nagyobb és színesebb etnikai összetételű újabb tanulmányra van szükség ahhoz, hogy megerősítsék ezt a kapcsolatot.

NEKED AJÁNLJUK
Márciusban biztosítsa otthonát MFO-val!

Hazánkban megközelítőleg 4 millió lakott ingatlanon van biztosítás, ami azt jelenti, hogy minden negyedik háztartás védtelen az elemi károk, a tűzesetek vagy épp a betörés...

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem