13 °C Budapest

Költséges tragédia: ennyibe kerül egy temetés ma Magyarországon

2017. október 25. 13:00

Több mint 30 százalékkal nőtt egy év alatt a haláleseti életbiztosítások száma Magyarországon, a teljes hazai szerződéses állomány mára meghaladja a félmillió darabot. Az elsősorban kegyeleti célok - például hagyatéki, temetési költségek - fedezésére használt biztosítások terjedését a törvényi szabályozás is segíti azzal, hogy a biztosítási összeg nem része a hagyatéki vagyonnak, ezért az a halálesetet követően akár néhány napon belül hozzáférhető. A biztosítási forma egyébként nem a legidősebbek, hanem nyugdíj előtt álló, 55 és 65 év közöttiek körében a legnépszerűbb, egy felmérés alapján pedig a legtöbben 470 ezer és 500 ezer forint közé teszik az elhalálozásuk költségeit.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) adatai szerint a 2015 és 2016 vége közt 378 ezerről 514 ezerre nőtt a haláleseti életbiztosítási szerződések száma hazánkban, míg a 4Life Direct biztosításközvetítő arról számolt be, hogy az elmúlt négy évben megháromszorozódott a közvetítésével megkötött aktív szerződések állománya. A haláleseti biztosítás a szerződő halála esetén annak családtagjai, rokonai, vagy bármely megjelölt kedvezményezett számára jelentenek előre meghatározott összegű anyagi segítséget - például hagyatéki, temetési költségek, vagy bankkölcsön megfizetésének fedezésére. A cég több tízezer haláleseti biztosítással rendelkező ügyfele körében végzett felmérése szerint

a magyarok 400 ezer és 500 ezer forint közé teszik az eltemettetésük kapcsán felmerülő költségeket: a cégnél az átlagos biztosítási összeg az elmúlt három évben 470 és 500 ezer forint között mozgott.

A haláleseti biztosítások népszerűsége nem véletlen, terjedését a törvényi szabályozás és a konstrukció jellege is segíti. A biztosítási forma egyrészt adómentes, másrészt a különböző megtakarításokkal - bankszámlapénz, bankbetét, értékpapír - ellentétben nem része a hagyatéknak. Ennek köszönhetően a biztosítási összeg kifizetésével nem kell várni a hagyatéki eljárás lezárásáig, hanem azt a biztosított halálát, illetve az elhalálozást igazoló dokumentumok (például halotti anyakönyvi kivonat, halottvizsgálati bizonyítvány) elfogadását követően akár 24 órán belül kifizetik a kedvezményezett részére.

A cég tapasztalatai szerint a gyors kifizetés azért is fontos, mert ellenkező esetben a hozzátartozók többsége csak kölcsönből - leginkább banki, vagy baráti kölcsön, illetve személyi hitel - tudja fedezni az elhalálozás kapcsán felmerülő költségeket. Minél hamarabb fizetnek, annál kisebb az esélye, hogy a hozzátartozóknak kölcsönből kell fedezniük a temetés költségeit, ha mégis erre kerülne sor, a biztosítási összeg a kölcsön visszafizetésére is fordítható. A kifizetést ugyanakkor lassíthatja, ha a szerződő baleset vagy bűncselekmény áldozata lett, ekkor ugyanis meg kell várni a rendőrségi jelentést is.

PÉNZRE VAN SZÜKSÉGED?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a számodra leginkább megfelelő konstrukciót. De hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: a beállításoknál 300 ezer forintos hitelösszeget, és 36 hónapos futamidőt adtunk meg. A teljesség igénye nélkül: a Sberbanknál már havi 9 902 forintos törlesztővel is lehet személyi kölcsönt igényelni (THM 11,24%), míg a teljes visszafizetendő összeg 352 043 forint. A CIB Bank havi 9 842 forintos törlesztőrészlet mellett (THM 11,73%) nyújt kölcsönt, a futamidő végéig 354 312 forintot kell visszafizetnünk. Az MKB Bank ajánlatával pedig a törlesztőrészlet havi 9 663 forint (THM 13,81%) lesz, míg a teljes visszafizetendő összeg 363 288 forint.

A konstrukció jellegéből fakadóan nagyon ritka, hogy az elhalálozást követően nem kerül sor semmilyen ki-, vagy visszafizetésre. A 4Life Direct több éves kárkifizetési adatai szerint 10-ből 7 esetben a teljes életbiztosítási összeget kifizették a kedvezményezetteknek, a fennmaradó mintegy 30 százalékban az ügyfelek az addig befizetett díj akár 10 százalékkal növelt összegét kapták vissza.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ez a biztosítási forma egyébként nem a legidősebbek körében a legnépszerűbb, a cég adatai szerint az emberek inkább nyugdíj közeledtével gondolnak haláleseti életbiztosításra: az ilyen biztosítással rendelkezők több mint fele 60-75 éves, ezen belül minden negyedik szerződő a 60-65 éves korosztályba esik, de nem ritka a 40, sőt a 30 év alatti szerződő sem.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem